A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezet „Ép testet ad ép lélek” stresszoldó klub záró előadására 2021. június 08-án került sor a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban az érvényben lévő korlátozó intézkedések betartásával, de már élőben.

Kreicsi Mária, a MRL Salgótarjáni Alapszervezet vezetője először beszélt az egészség fogalmáról, amelybe a testi-lelki-érzelmi jól lét is beletartozik. „Az elmúlt év, a koronavírus járvány hatásai egy új helyzet elé állítottak minket, egy krízis állapot állt elő: izoláció, tilalmak, tervek meghiúsulása, gazdasági egzisztenciális helyzet megváltozása. Ez egyfajta  diszkomfortot, szorongást, ingerültséget, aggodalmat, hangulati nyomottságot, bizonytalanságot és érzelmi hullámvasutat váltott ki bennünk. Ebben az érzelmi-lelki állapotban nem szabad sokáig benn maradni, mert komoly egészségkárosító hatása van. De nem is kell ilyen hosszantartó krízis, a minden napokban is gyakran élünk át érzelmi hullámvasutat. A cél az, hogy észrevegyük, ha kibillentünk az egyensúlyunkból és visszatérjünk a nyugalomhoz, a békésebb gondolatokhoz.  Ebben segít a mindfullness.” mondta az előadó.

Beszélt a szó jelentéséről, a tudatos jelenlét vagy éber figyelem elnevezésről. Ilyenkor figyelmünket szándékosan és ítélkezés mentesen a jelen pillanat tapasztalatai felé fordítjuk.  Olyan eszközöket használ a módszer, ami növeli a jelentudatosságot. Klinikai kísérletekkel kimutatták általánosan jótékony mentális és fizikai hatását. Előnyös tulajdonságai a stresszcsökkenés, a relaxáltság, a hangulatemelkedés, az életminőség-javulás

Ezután két alapgyakorlatot ismertetett az előadó: a progresszív relaxációt és a tudatos hasi légzést, majd levetítésre került a Horváth Éva mindfullness szakértővel készített meditációs gyakorlat, melyet a jelenlévők közösen elvégeztek..

A jelenben lenni nem magától értetődő és nem megy egyik pillanatról a másikra, gyakorlással azonban a hétköznapok részévé válhat.

A program a Palóc Hálózati Szövetség „Prevencióval és az egészségkultúra fejlesztésével a salgótarjániak egészségéért” pályázati projekt részeként jött létre a MRL Salgótarjáni Alapszervezet szakmai megvalósításával.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Teremtorna Hatvanban

Évek óta jól működik a teremtorna, íme egy kis ízelítő a legutóbbi foglalkozásról:

Alapszervezetek

Főszerepben az Onkológiai (P)rehabilitációs Program

Az év utolsó Betegakadémiáját tartotta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Segítő Szolgálatával együttműködésben a Prónay Gábor Orvosi Könyvtárban. A rendezvény célja, hogy a betegek megismerjék az intézményt, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Presszó szerda – Együttélő generációk

A MRL Gödöllői Alapszervezet 2024.04.17-i presszó szerdai programján Gubáné Csánki Ágnes közoktatási szakértő, generációs tréner tartott érdekes, elgondolkoztató előadást. A múlt és a jelen műszaki eszközei, szocializálódás, anyagi lehetőségeink a 6 megkülönböztetett nemzedéknél nagy eltérést Olvass tovább...