A MRL Salgótarjáni Alapszervezete autóbuszos utat szervezett tagjainak 2022. június 7-én. Az úticél először Drégelypalánk volt, a Szondi kiállítótér és turisztikai Központ.

Különleges élményt kaptak a résztvevők: felidézhették Drégelyvár hősi korát egy izgalmas, élménydús program keretében. A kívülről is hívogatóan szép látogatóközpontban színes, interaktív elemekkel gazdagított kiállítást láthattak idegenvezetéssel, hallhattak helyi legendákat, beöltözhettek korabeli paraszti ruhába, a pajtában  paraszti élet használati és munka eszközeit voltak láthatók. A kis moziteremben a Szondi legendája c. élőszereplős film remekül idézte meg Drégely várának hősies ostromát, a Szent sírhely c. ismeretterjesztő történelmi animációs kisfilm pedig a vár történetéről szólt az 1200-as évektől napjainkig.

A közös ebéd elfogyasztása után a 2 km-re lévő Tsitári kegyhelyet kerestük fel, ahol a hagyomány szerint a Boldogságos Szűz Mária többször is megjelent és a „Kutyika” hármas szent forrás vizétől csodás gyógyulások történtek. A zarándokhely gyönyörű természeti környezetben található a kápolnával, a hármas forrással, a „lourdes-i barlang”-al, ahol a gyógyultak hálatáblái kaptak helyet. Mécsest gyújtottunk, imát mondtunk és közös énekléssel emlékeztünk.

A zöldben pompázó és illatozó meditatív helyről elindulva még a kegyhely szomszédságában, az Arnold majorban tenyésztett, csodás őshonos állatokat is láthattunk.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Mit tehet a háziorvos a betegekért?

Tisztelettel meghívjuk a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet szervezésében „Mit tehet a háziorvos a daganatos betegekért?” című előadás meghallgatására Előadók: Csordásné dr. Juhász Judit családorvos, MSc népegészségügyi szakember, a Magyar Rákellenes Liga elnökségi tagja Gliedné Olvass tovább...

Alapszervezetek

Torna és stresszoldás Miskolcon

Ha kedd, akkor gerinc és mellműtöttek tornája. Stresszoldás Bozsó Évával

Alapszervezetek

Nyári gyerektábor Debrecenben

2020-08-17 2020. augusztus 12-én harmadik alkalommal 8 önkéntesünk segítette a gyerekek szabadidejének hasznos eltöltését 09:00-14:00 óra között a Bólyai utcai iskolában. A korábbi évekhez hasonlóan nagy sikere volt a gyöngyfűzésnek és pattogatott kukoricából nyaklánc-, karkötő Olvass tovább...