Limfóma – a rejtőzködő betegség

Hazánkban évente mintegy 1.000 új limfómás megbetegedést fedeznek fel. A betegség krónikus lefolyású, tünetei nem látványosak és más, kevésbé súlyos betegségekben is előfordulnak. Ez a kór azok közé a tumoros megbetegedések közé tartozik, amelyekről az emberek rendkívül keveset tudnak. Pedig oda kell figyelni rá, mert a limfómák előfordulási gyakorisága világviszonylatban és hazánkban is emelkedett, és a korán felfedezett betegség könnyebben és teljesen meggyógyítható.

Mi a limfóma?

A limfóma a nyirokrendszer sejtjeiből kiinduló daganatos megbetegedés. A nyiroksejtek, más néven limfociták rosszindulatú átalakulásának következtében a nyirokcsomók, a lép, de más szervek megnagyobbodásához, megbetegedéséhez vezet. Eleinte semmilyen panaszt nem okoz, de kezdettől láz, fogyás vagy egyéb panaszok kísérhetik.

Milyen fajtái vannak?

A limfómák egyik fajtája a Hodgkin-kór, amely ritka betegség; minden életkorban előfordul, fiatal felnőttek és idősebbek közt gyakoribb, középkorúaknál ritkább. A többi, úgynevezett nem Hodgkin limfómák több mint 30 típusát ismerjük.

Non-Hodgkin limfóma bármely életkorban előfordulhat, de idős emberekben minden típusa gyakoribb. Az átlagéletkor a diagnózis idején 65 év. A férfiak körében valamivel gyakoribb, mint a nőknél.

Mi a betegség oka?

Kiváltó oka a legtöbb esetben kideríthetetlen. Vannak ugyan kockázati tényezői, így bizonyos vírusfertőzések (elsősorban a HIV), szervátültetés után és bizonyos gyógyszerek alkalmazását követően is gyakoribbak, de ezek csak az esetek töredékében felelősek a betegségért. Fontos tudnunk, hogy a non-Hodgkin limfóma nem a beteg hibájából fejlődik ki! Nem örökletes betegség, az érintettek hozzátartozói sincsenek nagyobb limfóma-veszélynek kitéve, mint bármely más ember.

Tünetek

A non-Hodgkin limfóma legjellemzőbb tünete a nyirokcsomók fájdalmatlan megnagyobbodása, mely a nyakon, a hónaljakban vagy a lágyék területén, de legtöbbször más testtájékon is jelentkezik. Ha valaki nagyobb csomót észlel a szervezetében, nem kell mindjárt limfómára gondolni, hiszen a különféle fertőzések következtében is sokkal gyakrabban duzzadnak meg a nyirokcsomók, mint limfóma miatt. Ha a duzzanat nyilvánvaló helyi ok nélkül nagyobb, két hét után is makacsul tartja magát, vagy még nagyobb lesz, akkor is, ha fájdalmatlan (!) feltétlenül orvoshoz kell fordulni!

Tartós, vagy visszatérő „megmagyarázhatatlan” láz, az olyan erős éjszakai izzadás, melytől átázhat a hálóruha és az ágynemű, az akaratlan és jelentős fogyás, fáradékonyság és étvágytalanság, ritkábban az egész testfelületre kiterjedő, kínzó viszketés lehetnek a beteg panaszai. A nem nyirokcsomókból, hanem más helyről kiinduló limfóma a megbetegedett szervre jellemző panaszokat okoz: a gyomorban vagy a belekben kifejlődő limfóma például hasi fájdalmakat, emésztési zavarokat, mellűri limfóma köhögést, nehéz légzést okozhat.

A non-Hodgkin limfóma kezelés nélkül lassan, vagy gyorsan növekszik. Előbbi, az indolens non-Hodgkin limfóma lassan halad előre. Kezdetben nem okoz tüneteket, és jó ideig rejtve maradhat. Sok esetben a felfedezésük a véletlenen múlik, pl. vérvizsgálat, vagy mellkasi röntgen mutat valami kórosat, amit tovább vizsgálva derül ki, hogy a betegnek limfómája van. Sokan a diagnózis megállapítása után hónapokig, vagy akár évekig nem igényelnek kezelést. Amikor pedig szükségessé válik a terápia, az összezsugorítja, sőt, akár el is tüntetheti a daganatot – tünetmentességet eredményezve. Ugyanakkor a limfómának ennél a vállfajánál a betegség gyakran kiújul, és további kezelés válik szükségessé.

Az agresszív non-Hodgkin limfóma gyorsan halad előre. Az indolens változathoz képest gyakrabban és korán okoz tüneteket, rendszerint azonnal kezelni kell. Az ‘agresszív’ szó félelmetesen hangzik, de ezek a limfómák igen jól reagálnak a kezelésre és nagyobb valószínűséggel gyógyíthatók meg, mint az indolens non-Hodgkin limfómák.

Gyógyítható a limfóma?

A limfómák a legsikeresebben gyógyítható rosszindulatú betegségek. A gyógyulás sikere érdekében azonban nagyon fontos, hogy a betegek minél előbb eljussanak az ország valamelyik haematológiai centrumába!

Milyen kezelések léteznek?

A betegnek ismerni kell a kezelés lehetőségeit, azok eredményességét és mellékhatásait. Világosan kell látni, hogy mellékhatásmentes kezelés nincs, és sokszor a legeredményesebb kezelés átmeneti kellemetlenségek sorával jár. A tünetmentes betegek egy részét nem kell kezelni, de kontrollálni igen. Másokat és más betegségeket kemoterápiával, immunterápiával, sugárkezeléssel vagy őssejt átültetéssel gyógyítanak. A legújabb kezelési lehetőség, melyet hazánkban is alkalmaznak, az immunterápiának az a formája, mely a daganatos nyiroksejtek ellen kifejlesztett ellenanyaggal, néha ehhez kapcsolt gyógyszerrel, vagy izotóppal a gazdaszervezet érdemi károsítása nélkül csak a limfóma sejteket pusztítja el.

A non-Hodgkin limfómában szenvedő betegek a legkorszerűbb kezelésekhez elsősorban az ország haematológiai centrumaiban juthatnak hozzá, ahová a háziorvos éppúgy beutalhatja őket, mint a belgyógyász, vagy a haematológus szakorvos.
Az első lépést azonban a betegeknek többnyire magunknak kell megtenni: ha makacsul tartja magát egy nyirokcsomó duzzanat, vagy túl sokáig jelentkeznek a fentiekben említett panaszok feltétlenül orvoshoz kell fordulni!
Az időben felismert betegség kezelhető!

Hová fordulhatok kérdéseimmel?

Érezte már úgy, hogy kijött az orvosa szobájából, sok mindent megtudott a betegségéről, „tele volt a feje” a hallott információktól, és mégse tudta, mi legyen az első lépés? Hogyan induljon el? Hogyan alakítsa a továbbiakban életét?
Több évtizedes tapasztalat Magyarországon és külföldön, hogy a betegek, a hozzátartozók és minden érdeklődő számára hasznos, ha rendszeresen találkozhatnak, beszélgethetnek olyan társakkal, akiknek hasonlóak a problémáik, ugyanazt élték vagy élik át.

Sürgető igény volt a limfómás betegek körében, hogy betegtársaikkal rendszeresen találkozhassanak, beszélgethessenek, és orvosaiktól érdeklődhessenek az őket érintő kérdésekről. Ezért a Magyar Rákellenes Liga Limfóma klubot működtet 2007-től Budapesten, A találkozók pontos idejéről és helyszínéről, az aktuális előadás témájáról a Magyar Rákellenes Liga Rákellenes Általános Szolgálatának (RÁKÁSZ) telefonszámán érdeklődhet: 06-1-321-7445. A részvétel természetesen ingyenes. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Programjainkról tájékozódhat honlapunkon és facebook oldalunkon is:

www.rakliga.hu

www.facebook.com/rakliga

Miért jó lehetőség a klub?

• Biztos információkat kaphatnak szakemberektől a betegségükkel kapcsolatosan
• Értesülhetnek a gyógyítás új, legkorszerűbb módszereiről
• Életmódbeli kérdéseikre választ kaphatnak. Hogyan alakítsák további életútjukat, mit kerüljenek, és mit helyezzenek előtérbe?
• Az egészségügy területén tapasztalható sok változás között könnyebben eligazodhatnak
• Praktikus, – étkezéssel, főzéssel, testmozgással – kapcsolatos kérdésekről beszélhetnek

Mire kötelez a klubtagság?

• A részvétel teljesen önkéntes, szabad
• Nem kell tagdíjat fizetni

Hogyan működik egy klub?

• Havonta egy összejövetelt szervezünk a kora délutáni órákban
• Egy-egy ilyen alkalommal kis tea, ropi, apró sütemény mellett beszélgetünk a meghívott orvosokkal, szakemberekkel
• A programot mindig az Önök érdeklődésének megfelelően állítjuk össze
• Művészeket hívunk meg, akik nekünk szólnak
• Kulturális programokat szervezünk
• Tavasszal, ősszel kirándulunk
• Közösen ünnepelünk karácsonykor