A Kerekharaszti Alapszervezet április 16-án szűrési napot szervezett az Önkormányzati Hivatalban. A méhnyakrákszűrést dr. Gulyás Zoltán szülész-nőgyógyász onkológus végezte, aki a hölgyeknél a mell- illetve a bőr vizsgálatára is sort kerített. A szájüregi szűrést dr. Guth Ilona fül-orr-gégész főorvosnál lehetett igénybe venni. Az idén második alkalommal szerveztünk a férfiak számára prosztataszűrést, amelyet háziorvosunk, dr. Jakab Lajos végzett és értékelte ki az eredményeket. Ezek mellett még igénybe lehetett venni a vércukor, vérnyomás, koleszterin és vérzsír méréseket is, amelynek eredményeit szintén háziorvosunk nézte meg és az eredmények alapján adott életmód tanácsokat. Örömünkre szolgál, hogy egyre többen felismerik a szűrések fontosságát a betegségek megelőzése érdekében és évről évre egyre több résztvevője van ezeknek a szűréseknek. Az idén 65 fő látogatott el hozzánk, s a férfiak száma is emelkedett. A résztvevőket szűrésekkel kapcsolatos szórólapokkal is elláttuk.
Szeretném megköszönni a szűrésben résztvevők munkáját, akik szabadidejüket feláldozva hozzájárultak programunk sikeréhez. Köszönet illeti az Önkormányzati Hivatal dolgozóit, akik biztosították számunkra a helyszínt, s a gördülékeny munkát. Önkormányzatunk anyagilag is támogatta ezt a programot, amiért
szintén köszönettel tartozunk.
Luklíder Jánosné