A Magyar Rákellenes Liga 2015. október 10-én ünnepelte megalakulásának 25 éves évfordulóját. A jubileumi rendezvényt megtisztelte prof. dr. Kásler Miklós főigazgató főorvos úr, prof.dr. Lapis Károly akadémikus úr, aki alapítója volt a Ligának, dr. Vasváry Artúrné tiszteletbeli elnök, aki 20 éven át vezette a Ligát. Beszédeikben felelevenítették az elmúlt negyedszázad történéseit, a sok munkát és küzdelmet, amit vívtak az életben maradásért. A Liga 40 alapszervezetéből 200 küldött vett részt a rangos eseményen.

Prof. dr. Simon Tamás jelenlegi elnökünk a Liga elmúlt 5 évéről tartott
áttekintőt, majd a "daganatos betegekért" ezüst gyűrűk átadása következett.
A gyűrűt azok kapták, akik hosszú éveken át segítették a Liga munkáját,
dolgoztak annak fennmaradásért és fejlődéséért.
Azután történt az Elismerő Oklevelek átadása. Büszkeséggel tölt el, hogy ebben
magam is érdekelt vagyok, amit a Siófokon folyó eredményes munka
elismeréseként értékelünk.

A hivatalos program után daganatos betegségben érintett művészek léptek fel,
előtte rövid beszélgetés volt prof. dr. Simon Tamás elnök úr moderálásával.
Így Anna and the Barbies, Nagy György riporter, Galla Miklós humorista,
Tallós Rita színésznő, Zeffer András zenész, Karda Beáta és Zalatnay Sarolta
énekesek. Csodálatos élményt szereztek a jelenlévőknek, velük nevettünk és
énekeltünk.

Volt divatmebutató is, amit a betegségből felgyógyult vagy még mindig küzdő 
Anita Hungária Kft.tagjai mutattak be. Végül az igazi jó hangulatot az
Újjászületés rehabilitációs Táncklub tagjainak köszönhetjük. 

Volt jubileumi torta is, együtt énekeltük a "Boldog, boldog, boldog
születésnapot" című éneket.

Csohánné dr. Kovács Anikó

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Orchidea Egészségnap – Eger

Szűrésekkel, tanácsadással várta az érdeklődőket március 6-án a Keviko Prevencio Kft, Eger Város Védőnői a Családokért Alapítvány és a Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete. A program része volt a PSA szűrés, önvizsgálat tanítás, vércukor, koleszterin, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Szép korban is aktívan: Cegléden voltunk

Sok nógrádi ( salgótarjáni, bátonyterenyei, szécsényi ) résztvevővel együtt nagyon szuper napot töltöttünk el a Magyar Szabadidősport Szövetség szervezésében Cegléden 2016. június 8-án megrendezett Szépkorúak Testébresztő Fesztiválján. A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete az Egészséges Életmód Olvass tovább...

Alapszervezetek

MERIDIÁN 3-1-2 torna Szekszárdon

A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet felkérésére Illés Tiborné 3-1-2 Meridián Torna Klubvezető és Lélekgyógyász előadást tartott a Szekszárdi Alapszervezet tagsága és más érdeklődők részére, ”3-1-2 Meridián torna a hosszú egészséges életért”címmel. Előadásában szólt a Olvass tovább...