A gyógyulás a gyógyulni akarás függvénye is

2015. március 26-án a MRL Siófoki Alapszervezete  „A daganatos betegek lelki állapota” címmel előadás megtartására kérte Trescsik Márta pszichológust, aki munkaidejében Székesfehérváron középiskolás gyermekek mentális kezelésével foglalkozik.

Előadásában nagyszerűen mutatta be a daganatos betegek érzelmi állapotváltozásait a diagnózis észlelésétől a műtét utáni kemo- és sugárkezeléseken át a tünetmentes fázisig. Kiemelte, hogy a folyamat során a beteg felé megnyilvánuló fokozott figyelem a család illetve a környezete felől alapvető igényként jelentkezik, de állapotának javulásában a saját maga által tanúsított pozitív hozzáállásnak, valamint a gyógyulni akaró magatartásnak is sorsdöntő szerepe van.”

Csohánné dr. Kovács Anna
siófoki elnök

 

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Bográcsozás a debreceni Hívás klubban

Bográcsozás a debreceni alapszervezetnél Május 11-én ötödik alkalommal szervezte meg a Hívás klub a bográcsozást a debreceni alapszervezet liga tagjai részére a bográcsozást A debreceni önkormányzat a Polgármesteri Hivatal Pihenő házát évek óta rendszeresen kedvezményesen Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Gyöngyösi Alapszervezet tagjai az egri rózsaszín sétán

A Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete meghívására részt vettünk október 11-én, kedden a „Rózsaszín Október” keretein belül, az emlőrák elleni küzdelem céljából szervezett figyelemfelhívó rendezvényén, sétáján. A program rendkívül színes és magas színvonalú volt, különféle Olvass tovább...

Alapszervezetek

Egy csodás – Presszó Szerda – délután emlékére. Folytatás online!

Változó világunkban keressük az állandóságot, az érdek nélküli kapcsolódást emberséges életünkhöz. Ehhez kaptuk ajándékul az „ADD TOVÁBB A MOSOLYODAT”  közösségünket Gödöllő szívében. Megannyi változatos esemény és program erősítette és növelte a csoport támogató létszámát, melyből Olvass tovább...