Meghitt hangulatban, szép műsorokkal és jó beszélgetésekkel telt a délután

A Magyar Rákellenes Liga Siófoki Alapszervezete 2014. dec. 12-én 14 órától tartotta hagyományos karácsonyi ünnepségét a Kálmán Imre Kulturális Központban. Az előzetes felmérés alapján 80 fő jelezte részvételét, így annyi csomagot készítettünk előre.

Az ünnepségen jelen volt Jánossy Gábor, a Nyugdíjas Egyesület vezetője.

Csohánné dr. Kovács Anna elnök üdvözlő szavai  után Keszthelyi Györgyné mondott szép ünnepi beszédet, majd  Kolumbán Gézáné tagunk karácsonyi verseket, illetve Bodorfai Lászlóné egy megható novellát olvasott  fel. Ezután a Kálmán Imre Műhely gyermek és felnőtt tagjai karácsonyi történetet, illetve énekeket adtak elő, majd a Nyugdíjas Klub néhány tagja karácsonyi dalokat énekelt, a végén már együtt a jelenlévőkkel. Igazán hálásak vagyunk nekik a szép műsorért, a meghitt hangulatért.

Ezután a csomagok átadása történt a jelenlévők részére, majd a Martzy Ferenc vállalkozó által felajánlott pogácsák és tagjaink finom süteményeinek kóstolása közben a jó hangulatú beszélgetések és a nagyon hiányolt együttlétek fontosságának kifejezése jellemezték az ünnepi műsorunkat.

Áldott, békés, boldog karácsonyt és jó egészségben megélt új évet kívánva egymásnak, tértünk haza.

Köszönöm mindenkinek, aki bármilyen módon segítette  – akárcsak a jelenlétével is –  ezt a kis ünnepséget.”

Csohánné dr. Kovács Anna
a MRL Siófoki Alapszervezet elnöke

 

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Hagyományos jótékonysági vásár Siófokon

nov. 25-én – a Budapesten megrendezett XIII. Betegjogi Konferenciával párhuzamosan – Siófokon a hagyományos Jótékonysági Vásár került megrendezésre, ahol alapszervezetünk közel egy évtizede részt vesz. Ügyes kezű tagjaink a Kézműves Klub keretében november hónapban maguk Olvass tovább...

Egyéb

FIGYELEM! KREATÍV MÉZES MŰHELY Gödöllőn

DECEMBER 9-én, szerdán 9.oo és 15 órakor KREATÍV MÉZESKALÁCS KÉSZÍTŐ NAPOT TARTUNK ON és OFFline térben,  a hygiéniai szabályok betartásával, max 8 fő részvételével helyszín: a rendezvény támogatójánál Gödöllő, Mézeskalács műhely ( Kolozs Gabi ) Kürtőskalács és más finomságok Olvass tovább...

Egyéb

"a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá"

A Magyar Rákellenes Liga, a Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesülete és a Dr. Batthyány László orvos-kör Egyesület 2013-ban ismét Szentmisét szervezett a Beteg Világnapja alkalmából.