Az Egri Alapszervezet júniusi rendezvényén, dr. Monyók Ádám urológus alorvos előadását hallgathatták meg a rendezvény résztvevői. A húgyhólyag betegségei, tünetei és kezelése volt az előadás támája.

A húgyhólyag ismertebb betegségei a hólyaghurut, az idült hólyaggyulladás, vesebetegségek, a vizelet inkontinencia és a húgyhólyagrák.

A húgyhólyagrákról, a betegekről és a kezeléséről túl kevés szó esik ezért tartottuk fontosnak, hogy beszéljünk róla, mivel évente Magyarországon 3000 embert érint ez a betegség. A betegek között több a férfi, mint a nő, tehát mindkét nemet érinti. Kezdődő stádiumban teljesen tünetmentes, viszont a mérsékelten előrehaladott húgyhólyagrák komoly tünetekkel jár, mint például a gyakori, fájdalmas és véres vizelés.

Az előadást követően PSA szűrésen vehettek részt a rendezvényen résztvevő férfiak.

Köszönjük dr. Monyók Ádám Alorvos Úrnak, hogy elfogadta a meghívásunkat és a résztvevőknek (40 fő) az érdeklődést e fontos téma iránt.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Debreceni 2020. februári programajánló

A Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat februári programja  Újjászületés Debrecen Rehabilitációs Táncklub Minden szerdán 9 órától Helyszín: Estella Hastánc Stúdió, Debrecen Rákóczi u. 60. Női Egészségmegőrző torna Minden pénteken 16 órától Helyszín: Szent József Gimnázium, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Csontsűrűség mérés Petőfibányán

2017.06.26-tól 28-ig csontsűrűség mérést szerveztünk, melyen 66 fő vett részt. A kiszűrt eseteket a háziorvoshoz irányítottuk.

Alapszervezetek

Légy felelős önmagadért – Európai Rákellenes Nap Hajdúszoboszlón

A Hajdúszoboszlói Alapszervezet szeretettel meghívja Önt Európai Rákellenes Nap programjára. Időpont: 2017. május 24. 14:30- 18:00 óráig Helyszín: Kulturális Központ (Hajdúszoboszló, Szilfák-alja 2. I. emelet) Program 14:30-16:00 Mérések, RR és pulzus, BMX és testsúly, testzsír százalékmérés Olvass tovább...