2024.10.02.
Mátraháza
A túrát Mátraházáról indította a lelkes túrázó csapat. Érintették a Tetves – rétet, a Farkas – kutat, majd megérkeztek Sástóra. Útközben szedtek nagyon finom gombát a vacsorához.
2024.10.07.
Taggyűlés emlékeztető
Összegyűltünk a Honvéd Kaszinó Zöld termében az októberi taggyűlésünkre. Megbeszéltük a bakonyszücsi utazás feltételeit. Marika az elnökünk kiosztotta a jelentkezési lapokat és minél hamarabb le kell adni az orvos által is kitöltött jelentkezési lapokat. Megbeszéltük a november huszonegyedikén  rendezett Natura napon való részvételünket. Köszöntöttük tagtársunkat a zenei felelősünket és videósunkat Perneki Ferencet nyolcvanadik születésnapja  alkalmából.
2024. 10.08.
Eger, rózsaszín séta
A Gyöngyösi Alapszervezet tagjai fontosnak tartják az Egri Alapszervezet által rendezett rózsaszín sétán való részvételt is. Az érdekes és hasznos előadás után elsétáltak a Dobó térre, ahol megtekintették a diákok táncát.
2024.10.11.
Hatvan, rózsaszín séta
Hatvanba is elbuszoztunk a rózsaszín sétára. Meghallgattuk az előadásokat, majd elsétáltunk a Polgármesteri Hivatal elé, ahol rózsaszín léggömböket engedtünk el azokért, akik már nem lehetnek velünk.
2024.10.12.
Kézilabda meccs
A HE-DO B Braun Gyöngyös kézilabdacsapat meghívta a Gyöngyös – Tatabánya meccsre a Gyöngyösi Alapszervezetet. Örömmel elfogadtuk. Nagyon sok rózsaszín szalagot osztottunk szét a szurkolók között. A játék kezdetén a a gyöngyösi csapat elnöke, Nagy Attila átadott a Gyöngyösi Alapszervezetnek négyszázezer forintról szóló adományt, amit Tóth Lászlóné, az elnökünk vett át!  Nagyon szépen köszönjük. Sajnos a meccset elvesztettük 26-29-re pedig lelkesen szurkoltunk.
2024.10.16.
Mátrai túra
Október tizenhatodikán a túra útvonala Mátraházáról a Tetves-rétet érintve a Farkas-kútnál megpihenve Mátrafüredig tartott. Szedtek finom vacsorára való gombát.
2024.10.30.
Pisztrángos
Túrázni szerető liga társaink a Vörösmarty túristaháztól a Pisztrángos tóig sétáltak.Megcsodálták a Gyönyörű ,szinesbe változó hegyet – völgyet. Csodaszép! De nem csak ezen a két napon túrázunk hanem minden szerdán megy a kis csapatunk valamelyik útvonalon a Mátrában.
2024.10.23.
Koszorúzás
Sokan összegyűltek az 56-os emlékműnél a koszorúzásra Gyöngyösön is.
Koszorúzás előtt meghallgattuk az ünnepi beszédet és az ünnepi műsort.
Mi is elhelyeztük a megemlékezés koszorúját az 56-osok emlékműnél.
2024.10.26.
Meccs
A Gyöngyös – Dabas  kézilabda meccsen voltunk szurkolni.Lelkesen szurkoltunk, de az eredmény nem rajtunk múlt . Döntetlent játszott a két csapat. Az eredmény 24 – 24 lett.
Tóth Lászlóné
MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Források Sástó és Mátrafüred között

A Gyöngyösi Alapszervezet beszámolója Útvonal: Sástó – Rákóczi-forrás – Ördög-forrás – Mátrafüred 06. 22 Tagtársainkkal június 22-én egy olyan kirándulásra, túrára vágytunk, ami könnyű, nem megerőltető, de mégis hozzátesz az egészségünk megőrzéséhez. Ezúttal a Sástó Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat 2019. júniusi programja

Cím: Hatvan, Balassi Bálint út.16. Nővérszálló 1. emelet Fogadóóra: Hétfőtől – péntekig 9-13 óráig “10 000 Ezer Lépés Program” a prosztatarák ellen: Időpont: 2019. június 18. kedd 14 óra Előadó: Dr. Beöthe Tamás urológus-onkológus, Kapitány Olvass tovább...

Alapszervezetek

Méhnyakrákról előadás, gyöngyfűzés Siófokon

A méhnyakrák hete minden év januárjának utolsó hete. Ennek értelmében az idén  két középiskola ezzel kapcsolatos rendezvényébe kapcsolódtunk be. 2017. jan. 18-án  a Baross Gábor Szakközépiskolában, majd jan. 25-én   a Perczel Mór Gimnáziumban szerveztek az Olvass tovább...