Immár 21. alkalommal gyülekeztek 2022. december 8-án a résztvevők a Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat által szervezett adventi jótékonysági hangversenyre, melyen a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar magánének tanszék volt hallgatói léptek fel dr. Mohos Nagy Éva vezetésével.
A hangversenyre új helyszínen került sor, a Szent László templomban.
A regisztrációnál két önkéntesünk segédkezett, minden részt vevő egy kis csomagot kapott egy Béres cseppel és egy ásványvizet. Több mint 100-an várták a hangverseny kezdetét. Egy meglepetés is volt a hangversenyre érkezőknek. Fellépett a Kárpátaljai Állami Népi Kórus csodálatos ruhákban.
Dr Hallay Judit a debreceni alapszervezet elnöke köszöntötte a résztvevőket, Puskás István alpolgármestert, Rozványi Balázst, a Magyar Rákellenes Liga elnökét, prof. dr. Mohos Nagy Évát és a vendég kórus résztvevőit. Sokáig kétséges volt a hangverseny megrendezése a megemelkedett fűtési árak miatt, de a Szent László templom plébánosa Tokodi László helyet adott a hangversenynek. Örömét fejezte ki, hogy ilyen sokan eljöttek ismét a hangversenyre. Ezután átadta a szót prof. dr. Mohos Nagy Évának, aki elmondta, hogy minden évben örömmel jönnek, Ő és most volt tanítványai /a Csokonai színház opera énekesei/ a Rákellenes Liga hangversenyére. Már szinte családtagnak érzik magukat.
Az est kezdő számaként a Tiszán innen, Dunán túl hangzott el a Háry Jánosból, Losonczki Andrea és Grega Csaba előadásában. Őket Jasznyik Ákos követte a Varázsfuvolából: Sarastro áriájával. Kulcsár Boldizsár 3. éves hallgató a Don Pasquale című operából adott elő egy részletet.
A vendég kórus előtt Szilágyi Szilvia a Carmenből a Habanera számot adta elő. Valamennyi énekest zongorán Gyülvészi Péter, a Csokonai Színház karvezetője kísérte. Előadásukat vastaps követte.
Ez után Puskás István alpolgármester szólt arról, hogy az advent az öröm és szeretet ünnepe. Most amikor háború dúl a szomszédunkban a szeretet és béke nagyon fontos mindenki számára, ezért azonban tennünk is kell. Debrecen ezért is támogatja a Kárpátaljai Kórust, akik üde színfoltot hoznak az adventi ünnepekbe.
Ezt követően csodálatos számokat adtak elő a gyönyörű népi ruhába öltözött énekesek, zenészek, kiváló karmesterük vezényletével. Egy csodálatos hanggal megáldott szóló énekesük is volt. Két számot /Dicsőség, Mennyben az Istennek és Mennyből az angyal/ magyarul adtak elő könnyet csalva a résztvevők szemébe. Műsorukat vastapssal felállva köszönték meg a résztvevők.
Ezután Miske László színművész Ady Endre: Karácsony című versét szavalta el. Műsoruk bejezéséül most is Wolf Péter Ave Maria című művét adták elő az énekesek gyertyafény mellett .
Dr. Hallay Judit megköszönte a csodálatos estet az énekeseknek és Dr. Mohos Nagy Évának, s kis ajándékot adott át a résztvevőknek.
Ezt követően került sor az „Önkéntesek Világnapja” alkalmából az alapszervezet önkénteseinek jutalmazására. Boros Csabáné megköszönte az önkéntesek munkáját, a jutalmat Rozványi Balázs adta át.
A jól sikerült hangverseny előkészítésében oroszlánrészt vállalt Boros Csabáné szolgálatvezető, köszönjük áldozatos munkáját.
Mindenki egy csodálatos este után feltöltődve tért haza, áldott ünnepeket kívánva egymásnak.
Kozempel Zsuzsánna
MRL Debreceni Alapszervezet