2023.10.02.
Taggyűlés
A hónap első hétfője a taggyűlés ideje. Most is sokan gyűltünk össze. Megbeszéltük az elkövetkező napok teendőit, a szalonnasütést, a Batthyány szobornál a koszorúzást, a Gödöllői gálán való részvételt, a szombati kézilabda meccsen való részvételt, amelynek bevételét a Gyöngyösi Alapszervezet az idén is megkapja, a rózsaszín séta teendőit. Bemutatkozott egy új tagunk.
Megnéztük a Tibet kincsei ismeretterjesztő kiállítást. Nagyon szép volt.
2023.10.04.
Szalonnasütés
25 jókedvű ligatag felkerekedett és elment a Mátrába szalonnát sütni. Vidám készülődés közben a csapat férfi tagjai meggyújtották a tüzet.Volt aki nyárson sütötte a finom szalonnát,mások pedig csurgattak.Jóízűen elfogyasztottuk a szalonnazsírral megcsepegtetett hagymával, paprikával, paradicsommal gazdagon megrakott kenyeret. A kenyér után még egy kis nasit is tudtunk enni. Sült szalonnával eltelve,jókedvűen érkeztünk vissza Gyöngyösre.
2023.10.06.
Gödöllő
Részt vettünk a Gödöllőn rendezett Jótékonysági Hálaadó-Gálaest és Kiállítás a Gödöllői Királyi Váróban rendezett esten. Közülünk ketten is vállalták, hogy a Meggyógyultam-Sorstárs képtár vándorkiállítás fotómodelljei lesznek! Ők:Tóth Lászlóné és Csontos Zsuzsanna. Nagyon büszkék vagyunk rájuk!
2023.10.06.
Koszorúzás
Az Aradi Vértanúk Emléknapján koszorúzáson vett részt a Gyöngyösi Rákellenes liga is. Koszorút helyeztünk el  Batthyány Lajos szobránál.
2023.10.07.
Kézilabda meccs
Az NBI-es HE-DO B Braun Gyöngyösi kézilabda csapat ezen a mérkőzésen a bevételt felajánlotta a Gyöngyösi Rákellenes Ligának! Jól szurkoltunk, győztek!
Gyöngyös-Komló: 30-24 a végeredmény! Köszönjük a kézilabda csapatnak a támogatást!
2023.10.09.
Készülődés a rózsaszín sétára
A Ligából sokan összegyűltünk elkészíteni a rózsaszín sétára a díszeket. Ragasztottunk, nyírtunk, hajtogattunk, rajzoltunk, közben jót beszélgettünk. Végül elkészültünk a díszekkel, amik szerintem nagyon szépek lettek.
2023.10.08.
Mosolygós Magyarországért Mozgalom
Részt vettünk a Mosolygós Magyarországért Mozgalom sétán amelynek jeligéje: A mosoly egy olyan görbe amely mindent egyenesbe hoz. Elsétáltunk Gyöngyös város főterére ahol egész napos program várta az odalátogatókat a Kapcsolódások napja alkalmából.
2023.10.11
Séta a Pisztrángoshoz
Mátraháza Vörösmarty turistaház háztól elsétáltunk a pisztrángos pihenőhelyig. Ott megpihentünk, ittunk a nagyon hideg forrásvízből, majd visszasétáltunk a turistaházig, majd buszra szálltunk és irány Gyöngyös. Induláskor nagyon el volt borulva, de nekünk még a nap is kisütött. Ismét jó, vidám napunk volt!
2023.10.17.-18.
Margitsziget-Farkasmály
A Gyöngyösi Alapszervezet tagjai elutaztak Budapestre és megnézték a Margit-sziget látnivalóit. Vidám, szép napot töltöttek el.
Másnap szerdán (mivel ez túranap) páran felkerekedtek és ellátogattak a Farkasmályi pincesorhoz, ahol finom termelői bort lehet vásárolni és kóstolni is.
Mind két napon az időjárás a kegyeibe fogadta a csapatot.
2023.10.19
Rózsaszentmárton
A Gyöngyösi Rákellenes Liga tagjai is részt vettek a Rózsaszentmártonban megrendezett rózsaszín sétán. Meghallgattuk a falu körzeti orvosának érdekfeszítő előadását.
2023.10.21.
Kézilabda meccs
Szurkoltunk a HE-DO B Braun gyöngyösi kézilabda csapatnak, akik a Veszprém csapatával vívtak nagyszerű mérkőzést. Jól szurkoltunk! Gyöngyös megverte a Veszprém csapatát! 34-30 lett az eredmény.
2023.10.23
Koszorúzás
A Gyöngyösi Rákellenes Liga is elhelyezte a megemlékezés koszorúját az 56-osok emlékművénél.
2023.10.24.
Buddha park
Gyönyörű napsütéses időben Taron megnéztük a Kőrösi Csoma Sándor emlékparkot és sztúpát más néven Buddha park.Itt található hazánk legnagyobb buddhista temploma.
2023.10.27
Senior Expo
A Budapesti Bok csarnokban megrendezett Senior Expon vettünk részt.Sok ligatagot érdekelt az esemény. Nagyszámú programon vettünk részt.
Tóth Lászlóné
MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Hát van még mit tenni! – Tabi rózsaszín rendezvény

„Ha rákról van szó, az emberek a hepiendet szeretik hallani, nem az unalmas részleteket.” /Colleen Oakley/ Hogy minél Többünknek legyen hepiend , sokszor kell beszélnünk az „unalmas” részletekről is. Ezért rendezte Tabon is a Mellrák Elleni Olvass tovább...

Alapszervezetek

Regionális szakmai nap Tolna Megyében

A Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület (RSOE) június harmadikán rendezte meg immár negyedik alkalommal a „Regionális Szakmai nap „elnevezésű rendezvényét. A rendezvényre Simontornya város adott otthont. A Fejér, Baranya, Somogy és Tolna megyei tagszervezetek Olvass tovább...

Alapszervezetek

Decemberi programok Gyöngyösön

Évadzáró és karácsonyi megemlékezést szerveztünk 2019. december 10-én. Nagyon jó hangulatú, szép lezárása volt ennek az évnek. December 5-én önkéntesek világnapján voltunk Rózsaszentmártonba. Nagyon színvonalas műsort volt, jól éreztük magunkat. Teljesítménytúra a Mátrában, amelyet este Olvass tovább...