2022-ben harmadik alkalommal szervezi meg a Magyar Rákellenes Liga az Örökmozgók Hetét, ezen belül az Örökmozgó Kerékpáros Országjárást.

Hatvanba június 19-én délután érkezett meg Rozványi Balázs elnök úr és felesége Winkler Violetta. Közel harminc lelkes kerékpáros várta őket Horváth Richárd polgármester úr vezetésével.

Első útunk városunk szép kis tavához vezetett, ahol megpihentünk, majd folytattuk utunkat a Grassalkovich Művelődési Házba, ahol  frissítővel, finom sütikkel, kávéval várták a csapatot. Sokan, akik nem tudnak kerékpározni, elsétáltak a művelődési házba, hogy ők is találkozzanak elnök úrral.

Fáradalmainkat kipihenve közös ülőtornával fejeztük be ezt a szép délutánt.

39 fő vett rész a programon.

Lazányi Jánosné
az Alapszervezet elnöke

Támogatók: Hatvan Város Önkormányzata, Albert Schweitzer Kórház, Markovits Kálmán Uszoda és Strandfürdő, Hatvan Tv, Hatvani Hírlap Zombori Kft. Hatvani Karitatív Összefogás, Hatvani Nőegylet

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Európai Rákellenes Hét – előadás Egerben

Az Egri Alapszervezet szeretettel várja az érdeklődőket az Európai Rákellenes Hét alkalmából  “Az Európai Rákellenes Kódex üzenete” című előadásra Helyszín: Markhot Ferenc Kórház Refektóriuma (Eger, Markhot Ferenc u. 1-3. megközelítés a Minaret melletti nagykapun keresztül) Olvass tovább...

Alapszervezetek

Heves Megyei alapszervezetek elnökeinek megbeszélése

2020-01-20 A Hatvani Segítő Szolgálat beszámolója Időpont: 2020. január 15. Helyszín: a Hatvani Segítő Szolgálat helysége Az év első megbeszélésének témája a 2020. évi tervezők elkészítése volt. Részt vett a megbeszélésen Kerekharaszt, Hatvan, Gyöngyös, Ecséd, Gödöllő, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Új alapszervezet alakult Magyarpolányban

2024. február 2-án 22 fővel megalakult a Magyarpolányi Alapszervezet. Szeretettel üdvözöljük Őket a fedélzeten. Várjuk a közös munkát Velük. Elnök: Kauker László Jenőné Gertrud Vezetőségi tag: Nagy Ida Vezetőségi tag és pénztáros: Csepi Anikó Küldött: Vadászi Olvass tovább...