A Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete és Segítő Szolgálata a Debreceni Egyetem Zeneművészeti kar Magánének tanszékkel immár hagyományosan közös szervezéssel ünneplte a karácsonyt.

Az impozáns Liszt terem 2024. december 18-án délután megtelt a liga tagjaival, önkéntes segítőkkel és vendégekkel.

Az influenzás jellegű, szinte járványos betegségek és a városban egyidőben zajló karácsonyi rendezvények ellenére szinte megtöltötték a termet a meghívottak.

Minden résztvevő apró kézműves sütemény ajándékot és kis „személyre” szóló meglepetést vehetett át a szervezőktől.

Dr. Furka Andrea elnök asszony köszöntője után Prof. Dr. habil Duffek Mihály, Professor Emeritus, zongoraművész megható és tanulságos története után ajándékot adott át a közönségnek, a zongora hangjának varázslatát Beethoven zenéjével.

Ezután zenei kísérettel, az ő zongorajátéka mellett a „Kis karácsony” című népszerű éneket szólaltatta meg a közönség.

Talán a terem, a hely varázsa miatt is meghatóan szépen zengett a közönség éneke. Csodaszép és megható élménynek lehetett tanúja minden jelenlevő.

Rozványi Balázs a Magyar Rákellenes Liga elnöke köszöntötte az ünneplőket.

Ezt követően egy fantasztikus műsort élvezhettünk: Báthori Éva tanszékvezető Egyetemi Docens és Vranyec Artur a Zeneművészeti kar művésztanára, a Csokonai Nemzeti Színház tagja szervezésével: Offenbach Hoffmann meséi című 3 felvonásos operájából a hallgatók vizsgaelőadásában részleteket hallhattunk.

Szenzációs és felemelő élmény volt ez a Különleges és Egyedi karácsonyi meglepetés minden résztvevő számára.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Értünk és minden nőért – Borsodnádasdi program a Méhnyakrák Megelőzési Héten

január 21-én 16 órától tartottuk a Borsodnádasdi Praxisközösséggel közös szervezésű programunkat, az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét keretében. Vendégszereplő volt Kovács Gyuláné „Csillagok” című dalcsokor összeállítással, és Reményi Aladár saját, „Szeretet” című versével színesítette programunkat.  Közben Olvass tovább...

Alapszervezetek

Rádióamatőr világbajnok és gyógypedagógus-logopédus előadása Szekszárdon

A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet két látszólag egymástól eltérő, de valóságban az élőbeszéddel szorosan összefüggő előadást szervezett: az alapszervezet tagsága és meghívott vendégek valamint más érdeklődők részére. Az előadás időtartamát tekintve: e rendezvény az Olvass tovább...

Alapszervezetek

Civil Mozaik Salgótarjánban

A Nógrád Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központot működtető „Háztartások Foglalkoztatásáért” Alapítvány szervezte meg az immár hagyományos Civil mozaik elnevezésű programot. A rendezvényt azzal a céllal hívták életre, hogy a térségben működő civil szervezeteket, az általuk végzett Olvass tovább...