A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének tagjai idén is, immár nyolcadik alkalommal összegyűltek, hogy összeállítsák mikuláscsomagjaikat, amelyekkel a betegek és a páciensek gyógyulásáért dolgozók napjába kívánnak egy kis ünnepi varázst csempészni.

Szaloncukor, mézes puszedli, tea, a saját készítésű díszített teásbögre és gyertyatartó, illetve abba való gyertya, karácsonyfa dísz, Béres csepp került minden csomagba, amelyből természetesen idén sem maradhatott ki a karácsonyi képeslap, rajta a kézzel írott biztató üzenetünk, és karácsonyi jókívánságaink .

A szeretetcsomagokat december 4-én, szerdán kézbesíti majd az alapszervezetük „Mikulása” az Onkológiai Centrum betegeinek és szakszemélyzetének, a sugárterápiás osztályán dolgozók egy ajándékkosarat kapnak.

A szeretetcsomagok összeállítása több éves hagyomány már a MRL Salgótarjáni Alapszervezeténél, célja nem más, minthogy advent idején az ajándékokkal, kedves szóval és beszélgetéssel becsempésszük az otthon melegét a kórtermekbe.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Teremtorna Hatvanban

A nyári szünet után újból elindult nagysikerű teremtornánk. Igaz, nyáron is sokat mozogtunk, de hiányzott a gyógytorna. A Művelődési Ház megtelt, sok új, tornát kedvelő tag is csatlakozott hozzánk. Magdika alaposan megmozgatta tagjainkat, jóleső fáradtsággal Olvass tovább...

Alapszervezetek

Méhnyakrák Megelőzés Hete a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházban

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház a Méhnyakrák Megelőzési Hét alkalmából a Magyar Rákellenes Ligával együttműködve programot szervezett. Ennek részeként gyöngyfűzéssel egybekötött kötetlen beszélgetést tartottak a méhnyakrákról, a megelőzés lehetőségeiről és a prevenció fontosságáról. Olvass tovább...