Az Egri Alapszervezet novemberi programján ajándékot készített az Onkológiai Osztály betegeinek, amit a tagok képviselői ADVENT hetében fognak átadni az éppen ott tartózkodó betegeknek.

A csekély alkotásokkal szeretnék tudatni az onkológián kezeltekkel, hogy gondolnak rájuk és együtt éreznek velük.

Fürné Mosoni Anita elnök megnyitójában kiemelte, hogy az alkotás és az ajándékozás öröme a lelki egészség minden szintjére hat. Jó hatással van az ajándékozóra és az ajándékozottra egyaránt.

Az Egri Folt-Tündér Egyesület tagjai elfogadták az Alapszervezet meghívását és az ő segítségükkel születtek meg a különféle remekművek amit a jelenlévők (35 fő) szívvel, lélekkel készített.

Köszönjük a tagjainknak a lelkes munkát és a vendégeinknek a segítséget, valamint ezt a szép délutánt, amit együtt tölthettünk.

 

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Her2 Klub tavaszi klubnap

Szeretettel várjuk következő klubnapunkra!

Alapszervezetek

Bemutatkozás a Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálat önkénteseinek

A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálat Hatvani önkénteseinek vendége voltam 2018. október 17-én. Brazda Juditnak, Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálat lelki gondozója meghívásának tettem eleget. Bemutatkozásom után csendes imával kezdődött a szeretetteljes délután az önkéntesek körében. Kötetlen beszélgetés keretében Olvass tovább...

Egyéb

Gyászmise Berniért

“Ki vagy Te, Uram, és ki vagyok én? Tudom, rossz kérdés. Engedj látnom. Árva szívem holt erét töltsd meg, égi Jóság.” (Esterházy Péter) Szeretettel hívjuk a híveket és mindazokat, akik ismerték és szerették HADFI BERNADETTET, hogy jöjjenek el Olvass tovább...