A Magyar Rákellenes Liga dolgozói és lelkes önkéntesei május 31-én a Városház téren, Budapest egyik legforgalmasabb pontján ütötték fel sátrukat, csatlakozva az Európai Unió 25 tagországában zajló dohányzásellenes HELP kampányhoz.

Az arra járók figyelmét színes zászlókkal, kiadványokkal, plakátokkal hívták fel a dohányzás ártalmaira, és ingyenes szájüregi szűrésre, valamint a kilélegzett szénmonoxid mérésére invitálták a vállalkozó kedvű érdeklődőket. A tapasztalatok alapján a fiatalabb korosztály (15-30 év) könnyebben megszólítható, ők azok, akik a leszokás gondolatával is gyakrabban foglalkoznak. Ehhez segítséget a speciális rendeléseken, területi tüdőgondozókban és a háziorvosoknál lehet kapni, akik a leszokást segítő készítmények (tapasz, rágó, tabletta) széles választékával, és hasznos gyakorlati tanácsokkal támogatják a hozzájuk forduló dohányosokat.

Ezen a napon kerültek kihirdetésre a Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium diákjai között zajló „Füst nélkül, tisztán, szabadon…” című rajzpályázat eredménye. A 6-13 év közötti tanulók a dohányzás, betegség, egészség témakörben készítették el pályaműveiket, ezeket a helyszínen meg lehetett tekinteni. Izgalmas kezdeményezésként a rendezvény helyszínén három diák diktafonnal rövid interjúkat készített, amelyben az „utca emberét” faggatták dohányzási szokásaikról, valamint véleményeket gyűjtöttek az éttermi dohányzásról, annak korlátozásáról, és a teljes tiltásáról. Ezeket a riportokat honlapunkon hamarosan közzé tesszük.

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Képek a Siófoki Alapszervezet életéből

  Csohánné dr. Kovács Anikó, a Siófoki Alapszervezet vezetője tájékoztatót tartott 250 tanulónak a daganatos betegségek kialakulásában szerepet játszó káros hatásokról a Vak Bottyán Általános Iskolában, az iskola egészségügyi napján, április 16-án   A Siófoki Olvass tovább...

Alapszervezetek

Adventi üdvözlet és a Salgótarjáni Alapszervezet bemutatása a Nógrádi Civil Közösségben

Adventi üdvözlet a Salgótarjáni Alapszervezet vezetőjétől   Nógrádi civilek bemutatása – köztük a Salgótarjáni Alapszervezet 4:28-7:05-ig

Egyéb

Tanácsadás, több, mint 20 év szakmai tapasztalattal – munkaügy, társadalombiztosítás, nyugdíj

Keressen bátran, ha segítségre lenne szüksége, hogy eligazodjon a munkaügy, táppénz vagy a nyugdíjszabályok területén! Várom telefonhívását hétfőnként 14 és 18 óra között a +36 1 276 2194-es telefonszámon, vagy levelét a [email protected] e-mail címen. Pataki Ibolya Támogatók: