1985 óta minden év októbere a mellrák elleni küzdelem hónapja, október 1. a mellrák elleni küzdelem világnapja.

A hónap nyitányakért immár 8. alkalommal szerveztük meg a „Motorral a mellrák ellen” felvonulást szeptember 28-án, és indítottuk útjára a Rózsaszín Október (Pink Month) figyelemfelhívó és adománygyűjtő kampányt.

A motorosok idén is a mellrák elleni küzdelmet jelképező rózsaszínben vonultak végig a fővároson, most egy kicsit hosszabb útvonalon a Harley-Davidson Budapest jóvoltából, amely az idei gyülekezési és indulási helyszínt biztosította. Célunk most is a figyelemfelhívás volt a szűrővizsgálatokra. Apcról, Boldogról, Budapestről, Dunaharasztiból, Dunaújvárosból, Ecsédről, Erdőkertesről, Hatvanból, Hévízről, Kálról, Lábatlanból, Ócsáról és Rózsaszentmártonból érkeztek a motorosok. Salgótarjánból is útnak indultak, sajnos elkapta őket egy nagy eső, ezért vissza kellett fordulniuk, de Hatvanig ők is felhívták a figyelmet a rózsaszín hónapra.

További képek a képgalériában: https://drive.google.com/drive/folders/1psX9jLGPxmEwompGla9sYmkGSEKZPGIZ?usp=sharing

Vonulás az Andrássy úton:

A Nemzeti Népegészségügyi Program 2023-2033 – szakpolitikai stratégia daganatos megbetegedésekkel foglalkozó részében a konkrét célkitűzései között szerepel „A daganatokkal kapcsolatos szervezett népegészségügyi szűrővizsgálatok mindegyikén (emlőrák, vastagbélrák, méhnyakrák) legalább 70%-os részvételi arány elérése.”. E konkrét célkitűzést a Magyar Rákellenes Liga csak üdvözölni és maximálisan támogatni tudja, mint ahogy azt is, hogy e dokumentum szerint partnerként számítsanak a daganatmegelőzéssel foglalkozó civil szervezetekre és a betegszervezetekre, betegklubokra.

Ebben az évben a férfiak mellrákjára is gondoltunk, mely az emlőrákos megbetegedések mindössze 2%-át teszi ki. A férfiaknál általában idősebb korban és a betegség előrehaladottabb stádiumában diagnosztizálják a betegséget, ezért fontos a figyelemfelhívás ebben az esetben is.

A motoros felvonulást követően országszerte szerveznek alapszervezeteink hagyományos rózsaszín sétákat és előadásokat, melyről tudósítunk a honlapunkon.

Akiknek hálásak vagyunk, mert nélkülük a motoros felvonulás nem jöhetett volna létre:

  • Elsősorban a résztvevő motorosok, akik az esős időben is vállalták a felvonulást
  • Harley-Davidson Budapest: gyülekezési és indulási helyszín biztosítása
  • Budapesti Rendőr Főkapitányság motoros rendőrei: a vonulás biztosítása
  • Budpesti Polgárőrség – kiemelve a Budavári Polgárőrség vezető szerepét: a vonulás biztosítása
  • BKK autós kísérete: a vonulás biztosítása
  • Szabó-Mester Erika, a Liga motoros nagykövete: szervezésben és motorozásban részvétel
  • Önkénteseink: a szervezésben és megvalósításban részvétel

 

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Rózsaszín október

Villámösszegzés a rózsaszín hónapról

Köszönet mindenkinek, aki szervezője, előadója, résztvevője, támogatója, együttműködő partnere és híradója volt a rózsaszín hónap rendezvényeinek. Külön köszönet a Sárszentágotai Alapszervezet vezetőinek a hónapot megnyitó motoros felvonulás megszervezésért.  

Alapszervezetek

A NŐK egészségéért a 100 éves Salgótarján

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete az emlőrák elleni harc hónapjában Salgótarjánban ötödik alkalommal szervezett figyelemfelkeltő gyalogtúrát a Tarjáni Szabadidősport Egyesület Világgyalogló (hó)nap eseményéhez kapcsolódva és a programot a Balassi Bálint Megyei Könyvtár is bevette Olvass tovább...

Alapszervezetek

Egri figyelemfelhívó rendezvény a mellrák korai felismeréséért

MEGHÍVÓ  A Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete, figyelemfelhívó rendezvényt szervez a mellrák korai felismerése érdekében, melyre tisztelettel meghívja Önt. Időpont:   2018. október 9. kedd 13 óra Helyszín:  MEGYEHÁZA, Barkóczy és Eszterházy terem, Eger, Kossuth Lajos u. Olvass tovább...