A Magyar Rákellenes Liga Gödöllői Alapszervezeteként örömmel vettük a Gyöngyösi Alapszervezet meghívását, a 2024.június 15-én rendezett Gyöngyös Város Civil Expo rendezvényére.

Örömmel és szeretettel fogadtak bennünket, érezni lehetett, hogy közös célért dolgozunk.

Megggyógyultam – Sorstárs Képtár vándorkiállításunkat mutathattuk be az érdeklődő embereknek. Életigenlő fotóinkon ismerős arcokkal is találkozhattak a nézelődők. Fontos tapasztalatot szereztünk a kiállítással kapcsolatban. Azt láttuk, hogyha a csapat távolabb van a képektől, az emberek inkább megállnak megnézni. Ezt akkor láttuk, amikor már ránk sütött a nap és túloldalra raktuk a padokat. Suhajda Magdust többen is kérdezték, így lehetősége nyílt beszélgetni a látogatókkal, nagyon érdekes kérdések merültek fel. Pl. a betegség hogyan változtatta meg az életszemléletét, a gyógyulás óta mit tart fontosnak az életben.

A Civil Expo színpadán Mandevillené Keresztényi Gizike mutathatta be az „ADD TOVÁBB A MOSOLYODAT” közösségünket.

Az időnkbe befért egy városnézés, templomtoronyból látkép a városra és a hegyekre.

Kézműves kiállítóknál különböző gyógynövényekből (levendula, tárkony, menta, bodza) készült szörpöket kóstolhattunk, melyek nagyon ízletesek voltak.

Ötletesen elkészített mézeskalács alkotásokból is vásárolhattunk a színes forgatagban.

Az oszlopba ültetett csodás petúniák díszítette Főtér minden egyes zugát bejártuk. Fagylaltozót sem hagyhattuk ki, a bőséges, minőségi választék minden ízében finom volt.

Látogatásunk során a Gyöngyösi Szent Bertalan-nagytemplomot is meglátogattuk.

Remek alkalom volt ez a szombat arra, hogy minél jobban megismerhessük egymást, a két alapszervezet tagjaiként sokat tudtunk beszélgetni a nap folyamán. Köszönjük, hogy reggel  az állomáson fogadták a vonattal érkezőket.

Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. Csak köszönetet tudunk mondani ezért a csodás együtt töltött napért!

Sok ilyen kell, igazi csapatépítés.

Lejegyezték: Suhajda Magdi, Sztavridisz Ilona, Mácsár Margit, Mandevillené Keresztényi Gizella, Bódis Edit, Katona Marika, Ujjné Betti (csapatunk tagjai)

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Gyógyító erőt adó utak

2019.november 18-án tartottuk „Gyógyító erőt adó utak” című évzáró programunkat. Bevezetőként Cseh Béláné mondott karácsonyi verset és mesélt egy történetet, majd Fodorné Vincze Anna klinikai szakpszichológus ismertetett velünk gyógyulást segítő lehetőségeket vetítéssel egybekötve. Ezután következett Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat áprilisi programja

A Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat programja: Cím: Hatvan, Balassi Bálint út.16. Nővérszálló 1. em. Fogadóóra: Hétfőtől – péntekig 9-13 óráig   Stresszoldó csoportfoglalkozás 3. Időpont:   2019. április 8 hétfő 14 óra Vezeti:     Kiss Anett Olvass tovább...

Alapszervezetek

Kávészünet Debrecenben

„ Vannak olyan kitüntetések, amelyekhez pénz jár. Ez nem olyan, ami pénzzel jár. Mert vannak olyanok, amelyek emelik egy ember rangját és vannak olyanok, amelyeknek az emberek emelik a rangját, akik kapják.” (Fehér Klári) A Debreceni Olvass tovább...