A Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat csatlakozott a Halápi Gyermekekért alapítvány Gyermeknapi programjához, kézműves foglalkozással.

Kérésünkre a debreceni lelkes motoros csapat egy része is velünk tartott, hogy közösen színesítsük a rendezvényt.

Nem is maradt el a siker, mindkét program iránt nagy volt az érdeklődés gyerekek és családok részéről is.

Nagyon köszönjük a motorosoknak, hogy hívó szavunkra szabadidejüket feláldozva velünk tartottak, sőt volt, aki még a tavaly kapott rózsaszín pólót is magával hozta.

Az önkéntes segítőink is hatalmas köszönetet érdemelnek, hiszen szabadnapjukat áldozták a programért, amely fáradságos munkával járt.

Örülünk, hogy remekül hozzájárulhattunk a vidám gyermeknaphoz!

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Föld Napja – Pályázati felhívás 1-4. osztályosok részére

A Föld Napja elnevezésű világméretű környezetvédelmi akciónap – társadalmi kezdeményezésként – 1970-ben indult el az Egyesült Államokból. Magyarországon 1990. óta rendezik meg. Célja, hogy felhívja a figyelmet a környezet védelmének fontosságára. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Olvass tovább...

Alapszervezetek

Megújul a Debreceni Segítő Szolgálat

március elejétől Boros Csaba Lászlóné, Eszter veszi át a Debreceni Segítő Szolgálat vezetését. Eszter az elmúlt 22 évben a Magyar Rákellenes Liga egyik fő szervének, az Ellenőrző Bizottságnak oszlopos tagjaként tevékenykedett, segítette munkájával, szakértelmével a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Egy nap a nőkért

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete és a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya figyelemfelkeltő sétát és programot szervez az emlőrák és méhnyakrák elleni harc jegyében, melyre tisztelettel meghívjuk Önt a barátaival, munkatársaival együtt. Az esemény Olvass tovább...