1. február 13-án (húshagyó kedden) került sor a batyus farsangra az Evangélikus templom gyülekezeti termében. A segítők 1 órára jöttek előkészíteni a termet. Szerencsére díszíteni nem kellett, mert a gyülekezet farsangja szombaton volt és megmaradtak a díszek.

Fél kettőtől egymás után érkeztek a tagok finom – legtöbben saját készítésű – süteményekkel, üdítővel, kávéval. Sőt még bor is került az asztalra.

A klubvezető köszöntötte a megjelenteket. (33 fő), majd Pappné Ráduly Irma farsangi összeállítása következett, amely megemlékezett Petőfi Sándorról és Csokonai Vitéz Mihályról. Farsang lévén a tagok Csokonai verseket, anekdotákat adtak elő, mosolyt csalva az arcokra.

Ebben az évben többen öltöttek farsangi maszkot, ketten jelmezt is.

Ez után a klubvezető tájékoztatta a jelenlevőket, a március 12-i éves közgyűlésről, amelyen meg kell vitatni a jelölteket: (elnök, elnökhelyettes, elnökségi tagok, Felügyelő bizottság és Etikai bizottság tagjai.) Javaslatot lehet tenni jelöltekre.

Azok a ligatagok, akik nem rendelkeznek email címmel átvették a közgyűlés meghívóját, tagdíjat fizettek.

Ezt követően a résztvevők jóízűen elfogyasztották baráti beszélgetés közben a batyus farsangra hozott ételeket, italokat.

Köszönet Asztalos Richárd evangélikus lelkésznek a teremért, Lancz Dánielnek a berendezésért.

A farsang kitűnő hangulatban késő délután ért véget.

Kozempel Zsuzsánna
Hívás klubvezető

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Pályázati felhívás infografika készítésére – a B.A.Z. megyei 5-8. osztályosok részére

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály és a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Alapszervezet és Segítő Szolgálat a Nemzeti Rákellenes Naphoz kapcsolódóan pályázatot hirdet Infografika készítésére 5-8. osztályos diákok számára.    

Alapszervezetek

Küldöttválasztó közgyűlés Debrecenben

A Debreceni Alapszervezet június 29-én 14 órától küldöttválasztó közgyűlést tartott. 108 ligatagból 35 fő volt jelen. A közgyűlés határozatképtelen lett, a levezető elnök a közgyűlést bezárta. A 15 órakor kezdődő közgyűlés a megjelentek számától függetlenül Olvass tovább...

Alapszervezetek

Fürdőzés Bükkszéken

A Gyöngyösi Alapszervezet beszámolója Kis csapatunk úgy döntött, hogy az április 27-i szerdát nem túrázással töltjük, hanem – gondolva azokra a társainkra, akik valamilyen oknál fogva nem tudnak túrázni – ismét fürdőzni megyünk Bükkszékre. Ezúttal Olvass tovább...