A Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat csatlakozott a negyedik Világ sétához.

A részvevők ¾ 3-kor gyülekeztek a Nagyerdei stadion északi kapujánál. Pappné Ráduly Irma fogta össze a lelkes csapatot, majd egy kis tájékoztató, köszöntő után pontosan 15.00 órakor elindította a társaságot a Debreceni Nagyerdő öreg fái alatti sétára.

A napsütéses és csípős hideg idő ellenére séta közben jó hangulatú beszélgető csoportok alakultak ki.

A Nagyerdei Stadionon át a Békás tó mellett haladtunk el, majd a 16:00 órakor érkeztünk a  vég célhoz, a varázslatosan kivilágított Kossuth Egyetem sok száz éves falai  elé. (ezt az élményt a fotók még nem adják vissza a fény hatás miatt )

1 óra alatt 3,46 km-t sétáltunk. (4 tagunk Budapesten volt éppen és ott tették meg ezt az utat, a sétát velünk egy időben).

A séta az összefogásunk jelképe volt, nem csak a daganatos embertársaink gyógyulásáért, hanem mindazokért akik a rákkal és a rák ellen küzdenek. Így az egészségügyben dolgozókra is gondoltunk.

Megemlékeztünk a rák miatt elvesztett szeretteinkről is.

Köszönjük a Magyar Rákellenes Liga Központi dolgozóinak a koordinálását és azt, hogy segítséget nyújtottak ahhoz, hogy bekapcsolódjunk ehhez a világszintű rendezvényhez.

Kozempel Zsuzsánna
a MRL Debreceni Alapszervezet vezetőségi tagja

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Kirándulás és sütés Mátrafüreden

A Gyöngyösi Alapszervezet beszámolója Hosszabb túra helyett most (május 25-én, szerdán) a nyársalást választottuk, amire már régóta vágytunk! Programunk helyszínéül a mátrafüredi – padokkal, asztalokkal, esőbeállóval ellátott – kedvenc nyársaló helyünkre esett a választás a Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat 2019. júniusi programja

Cím: Hatvan, Balassi Bálint út.16. Nővérszálló 1. emelet Fogadóóra: Hétfőtől – péntekig 9-13 óráig “10 000 Ezer Lépés Program” a prosztatarák ellen: Időpont: 2019. június 18. kedd 14 óra Előadó: Dr. Beöthe Tamás urológus-onkológus, Kapitány Olvass tovább...

Alapszervezetek

Pihenés, feltöltődés Bakonyszücsön

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet 19 tagja, 11 napot töltött a Katolikus Szeretetszolgálat Lelki Rehabilitációs Otthonában 2022. augusztus 26-tól szeptember 5-ig. Úgy mint az előző évben, alig vártuk, hogy különböző terápiás foglalkozásokon vehessünk részt, Olvass tovább...