A Hatvani Alapszervezet tagsága meghívást kapott a z Egri Alapszervezet elnökétől, Füriné Mosoni Anitától, az október 10 – én tartott Mellrák elleni küzdelem hónapja tiszteletére rendezett Figyelemfelhívó rendezvényükre, majd az azt követő sétájukra.

Nagyon jó volt látni, hogy milyen sok fiatal volt a rendezvényen, a sétán! Hiszen értük is dolgozunk, hívjuk fel a figyelmet a megelőzés fontosságára, mert sajnos a rák nem válogat, sok fiatal betegszik meg ebben a betegségben.

Évek óta részt veszünk az egri rendezvényen, most is nagy örömmel mentünk, ápolva közel 18 éves barátságunkat. Jó volt újból látni régi tagtársainkat akik nagy szeretettel fogadtak minket! Köszönjük a meghívást!

Lazányi Jánosné
az Alapszervezet elnöke

Támogatóink Belügyminisztérium, Hatvan város Önkormányzata,  Hatvani Albert Schweitzer Kórház – Rendelőintézet, Grassalkovich Művelődési Ház, Hatvan Tv, Zombori Kft, Hatvani Hírlap, DALI, Nagy Endre Rendezvényterem, AVON, Nőegylet, Bódi Szabolcs kulcsmásoló

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Miskolci Alapszervezet – Kirándulás Pápára

Pápán a várossal való ismerkedést a központban fekvő, a Fő téren található barokk Esterházy-kastélyban kezdtük. Belépve az előcsarnokba jutottunk. A barokk pompájú, kőkorlát és stukkós mennyezettel pompázó lépcsőházon át értünk fel az emeletre. A kastélykápolna Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Salgótarjáni Alapszervezet februári programja

”Légy tudatos!!!” – Vetélkedő Nógrád megye középiskoláinak tanulói számára a Rák Világnapja és az Európai Méhnyakrák Megelőzési hét alkalmából Időpont: 2017.02.15.13 óra Helyszín: SITI  Egészségklub: ”Amit mindenkinek érdemes tudnia.” – Oktatófilm az egészség megőrzésének alapfeltételeiről Vendégünk: Olvass tovább...

Alapszervezetek

XIV. Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete a NMKH Népegészségügyi Főosztályával és a Salgótarjáni Mályvavirág Pont önkénteseivel 2020. február 19-én figyelemfelkeltő rendezvényt szervezett, csatlakozva a Mályvavirág Alapítvány országos figyelemfelhívó kampányához a XIV. Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét” Olvass tovább...