Idén immáron 14. alkalommal került megrendezésre a rózsaszín szalagos séta a Nagyszénási Alapszervezet szervezésében, Pető Mihályné Mariann vezetésével.

Évente egy alkalommal tesszük azt meg, hogy még nagyobb figyelmet szentelünk a mellrákszűrésre, illetve emlékeztetjük magunkat és a hozzánk közel álló nőtársainkat, hogy mennyire fontos az egészségünkre figyelni, az egészségügyi szűréseken részt venni.

A programot Pető Mihályné, a Magyar Rákellenes Liga Nagyszénási Alapszervezetének elnöke nyitotta meg. Mariann köszöntötte a jelenlévőket, bemutatta az előadókat, továbbá ismertette a délelőtt menetét.

Elsőként Nagy Attiláné, Nagyszénás alpolgármesterének hallhattuk üdvözlő szavait, melyet, mint lelkiismeretes védőnő nagyon fontos és hasznos gondolatokkal egészített ki a megelőzéssel, és a szűrésekkel kapcsolatban.

Ádászné Szabó Ágnes az Orosházi Családvédelmi Szolgálat védőnője beszélt nekünk arról, milyen fontos nekünk, nőknek, családanyáknak, nagymamáknak odafigyelni magunkra és, hogy mennyire fontos a szűréseken való részvétel. Annak érdekében, hogy minél jobban el tudjuk végezni az önvizsgálatot, és fel tudjuk ismerni az esetleges eltérést, Ágnes hozott egy mell alakú párnácskát, amely által nem csak elméleti, hanem gyakorlati segítséget is kaptunk.

A továbbiakban a mozgásé volt a főszerep, hiszen előadóink is sokszor felhívták a figyelmünket a rendszeres mozgás fontosságára. Egy rövid bemelegítés után Káposzta Jánosné, Anikó vezetésével mindenki kipróbálhatta az ülő zumbát, mely nagy sikert aratott.

A program végén pedig a már szokásunkká vált árvácskák ültetésével emlékeztünk meg azokról, akik már nem lehetnek velünk, mert a gyilkos kór áldozataivá váltak. Terveink szerint 2024-ben is folytatjuk a programok szervezését, hiszen rendkívül fontos ügyet képviselünk.

Ráczné Zsadon Éva
a Nagyszénási Alapszervezet vezetőségi tagja

A BEOL cikke:
https://www.beol.hu/helyi-kozelet/2023/10/setaltak-felhivtak-notarsaik-figyelmet-a-megelozesre-nagyszenason

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Heves megyei alapszervezetek eknökeinek megbeszélése

Időpont: 2019. július 09. Helyszín: Hatvani Segítő Szolgálat helyisége A Hatvani Segítő Szolgálatnál a Heves megyei alapszervezetek vezetőinek 2019. évi második  megbeszélésére került ma sor. A megbeszélést vezette: Gaál Imre és Lazányi Jánosné Legfontosabb témánk Olvass tovább...

Alapszervezetek

Az Egri Alapszervezet közgyűlése

Az Egri Alapszervezet 2024. március 12-én éves Közgyűlését tartotta Egerben, a Civil Közösségek Házában. A szép számmal megjelent (57 fő) tagság elfogadta az Alapszervezet elnökének, Fürné Mosoni Anitának a 2023-as év program és pénzügyi beszámolóját, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Évnyitó Stresszoldó Klub Salgótarjánban

A MRL Salgótarjáni Alapszervezet 2025. január 21-én tartotta a Balassi Bálint Könyvtárban évnyitó Stresszoldó Klubját. Az elnöki köszöntő és bevezető gondolatai után a megjelentek közösen megtekintették a Misszió című Szobolits Béla rendezésében részben Salgótarjánban forgatott Olvass tovább...