A Debreceni Alapszervezet beszámolója

Február 9-én hideg, de napos időben gyülekeztek a klubtagok a batyus farsangra az Evangélikus templom Lelkészi Hivatal gyülekezeti termében. 2019-ben volt utoljára ilyen farsang.

Finom saláta, házi sütemények, üdítő, kávé, bor is került az asztalra.

A klubvezető köszöntötte a megjelenteket. (28 fő), majd Pappné Ráduly Irma a farsangról és farsangi fánkról tartott tájékoztatót, melyet tapssal fogadtak.

Ezután Kozempel Zsuzsánna klubvezető humoros jeleneteket, történeteket, verset olvasott fel, mosolyt csalva az arcokra. Néha hangos kacagásba törtek ki a résztvevők.

Egy tagunk vett fel jelmezt.

Ezután tájékoztató hangzott el, hogy április 13-án vezetőség- és küldött választó közgyűlésre kerül sor, melyre javaslatokat várunk.

A Zene házába történő látogatás időpontja március 24. (péntek). 4 fő kivételével a jelentkezők jelen voltak, s úgy döntöttek, hogy az épület bejárása helyett a Hangdóm után az állandó kiállítást nézzük meg. Előbbit a Liga fizeti, az állandó kiállítás (nyugdíjas 1700.- ft, felnőtt 3400.- ft) és az utazási költség és a helyjegy önköltséges.

A miskolci kocsonya-fesztiválra is szervezünk önköltséges kirándulást március 3-án, melyről értesítést küldünk.

Tájékoztató hangzott el a február 11-i Betegek Világnap-i szent miséről 18:00 órától a Szent Anna székesegyházban és a Rákellenes Világnap alakalmából az orvostanhallgatókkal közösen szervezett sétáról 2023. február 13-án 16 órától a Stadion északi kapujától.

Ezt követően a résztvevők jóízűen elfogyasztották baráti beszélgetés közben a batyus farsangra hozott ételeket, italokat.

Köszönet Asztalos Rihárd evangélikus lelkésznek, aki térítésmentesen biztosította a két termet klubunk részére.

A farsang jó hangulatban, késő délután ért véget.

Kozempel Zsuzsánna

Hívás klubvezető

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Rákellenes Világnap – dr. Kubinyi Pál nyomában

A Rákellenes Világnap alkalmából a Magyar Rákellenesen Liga Miskolci Alapszervezetének meghívására Miskolcon jártunk, Igen érdekes előadást hallottunk dr. Oross Endre osztályvezető főorvostól, dr. Furka Andrea osztályvezető főorvostól, valamint dr. Török László főorvostól.  Sok új ismerettel Olvass tovább...

10000 lépés program

Prosztatarák: Mozgással a jobb életkilátásokért

A Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete és Segítőszolgálata 2018. november 26-án a ”10 ezer lépés program” keretében a Debreceni Önkormányzattal közösen rendezte meg „Prosztatarák: Mozgással a jobb életkilátásokért” című rendezvényét. A szakadó eső, viharos szél Olvass tovább...

Alapszervezetek

Januári barangolások a Mátrában

A Gyöngyösi Alapszervezet beszámolója Mindegy, hogy milyen az időjárás, ha szerda, akkor túra. Örökmozgóink nem riadnak vissza, ha reggel esik az eső, fúj a szél, hideg van, nem süt a nap, mondván, hogy majd kialakul Olvass tovább...