A Gyöngyösi Alapszervezet beszámolója

Csodás ajándékot kaptak a Gyöngyösiek advent harmadik vasárnapján, december 11-én a MÁV-tól. Az ezen a napon életbe lépett vasúti menetrendi változásoknak köszönhetően közvetlen összeköttetés – eddig Vámosgyörkön át kellett szállni – jött létre Gyöngyös és Budapest között Mátra InterRégió elnevezéssel.

Ennek a hírnek eredtünk a nyomába december 11-én vasárnap.

Tagtársunk Sipos Gergelyné gondolt egy merészet és kiírta az alapszervezetünk facebook, oldalára, hogy kipróbálja ezt a közlekedést Budapestre, megnézi a Kossuth téren felállított mindenki karácsonyfáját, sétál a Duna parton és bárki, aki kedvet érez, csatlakozhat hozzá. Nagy örömére tizenegyen jelentkeztünk s így egy remek közös ligás kirándulás lett a vége.

Az óránként közlekedő, gyönyörű, tiszta, kényelmes vonattal a Keleti pályaudvarra futottunk be. Innen a 2-es Metróval mentünk át a Kossuth térre, ahol megcsodáltuk az ország karácsonyfáját, sétáltunk a Duna parton, fotózkodtunk. A hideg viharos szél sem szegte kedvünket, bár a sétát egy kicsit rövidebbre fogtuk és igyekeztünk a Vörösmarty téri adventi vásárba, ahol forralt borral melegítettük fel magunkat.

A visszaút is nagyon vidám hangulatban telt, nagyon élveztük az utazás adta élményt és bátran ajánljuk mindenkinek!

Tóth Lászlóné
MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Hol jártak júliusban a Gyöngyösi Alapszervezet tagjai?

2024.07.03. Nadap – Velence Kalandos utazás után érkeztünk meg Nadapra. Itt található az országos szintezési alappont vagy a szintezési ősjegy. Vaskerítéssel körbezárt hófehér obeliszk. Tengerszint feletti magassága 173,8385 méter amelyet a tengerszint feletti magasság mérésre Olvass tovább...

Alapszervezetek

Bográcsozás a debreceni Hívás klubban

Évek óta májusban a klubfoglalkozás a már hagyományos szalonnasütés volt. Ebben évben áprilisi vezetőségi ülésen felvetődött, hogy bográcsozás legyen, melyet az áprilisi klubfoglalkozáson jelenlevők elfogadtak. Boros Csabáné irodavezetővel és Olajos István liga tagunkkal megbeszéltük a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Összefogás az emlőrák ellen – szimpózium és séta Debrecenben

A Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete 2017. október 16-án 14–16 óra között tartja „Összefogás az emlőrák ellen szimpózium és séta” című rendezvényét. Helyszín: DMJV Polgármesteri Hivatal Nagy Terme (Régi Városháza), Debrecen, Piac utca 20. A szimpóziumon a meghívott Olvass tovább...