Szombaton a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Szervezetének tagjai közül 17-en buszos kiránduláson vettünk részt a Dunakanyar kapujában található Szentendrére.
Az utunk nagyon kellemesen, vidám hangulatban telt. Kézről kézre jártak a süteményes dobozok finomabbnál finomabb sütikkel és a pogácsákat, sajtos stanglikat tartalmazó zacskók “Add tovább!” felkiáltással. Jó hangulatban és jóllakva érkeztünk meg ebbe a napfényben fürdő mediterrán kisvárosba. Sikátorok, lépcsőfeljárók, apró közök jellemzik a belvárost. Ez a meghitt hatású, festői rendszertelenség, az egymásba szövődő utcák, közök halmaza teszi sajátossá, egyedivé Szentendrét.
A város központja a kellemesen zárt, ódon város képét mutató Fő tér, melyet mind a rengeteg ember forgataga, mind pedig a Fő tér fölé kifeszített kábelekre felfüggesztett, különböző mintájú “lámpaernyők” sokasága színesít.
A Fő téren első utunk a MikroCsodák Múzeumába vezetett. Itt a jelenleg Kijevben élő Mikola Szjadrisztij sebészi pontossággal, speciális eljárással készített mikro méretű műalkotásait néztük meg. Láttuk többek között a tevekaravánt arany piramissal egy közönséges varrótű fokában elhelyezve, sakktáblát figurákkal egy gombostű tetején, a mákszem egyik felében elhelyezett fecskefészket fecskecsaláddal, az egy emberi hajszál keresztmetszetén megalkotott arany lakatot összerakott és darabjaira szedett állapotában, a világ legkisebb colásüvegét amely 1,65 mm méretű, s az alatta lévő logó hossza 0,7 mm és még jó néhány, aprólékosan kidolgozott remekművet. Ezek az apró csodák csak mikroszkópon keresztül láthatók. Szinte hihetetlen, hogy emberi kéz ilyen csodákat tud alkotni.
A térre közben fúvószenekar érkezett, szórakoztatva a japán, orosz, angol, kínai, magyar és még ki tudja honnan érkezett turistákat.
A térről nyíló kis utcácskában található a Blagovestenszka szerb ortodox templom. Ezt nem hagyhattuk ki. A 17. században először fatemplom volt, majd 1752-ben épült fel a jelenlegi épület. A templom értékes rokokó ikonfalát Zsivkovics Mihály készítette az 1790-es években. Az ikonosztázion szinte valamennyi képe gazdagon aranyozott keretben foglal helyet.
A templomból kijövet ki erre, ki arra ment. Néhányan lementünk a Duna partra. Néztük a lágyan fodrozódó, napfénytől csillogó vizet. Kicsit elmerengtünk. A folyón néha feltűnt egy-egy kajak, kenu.
A kis utcácskák, a Fő tér tele van vendéglőkkel, cukrászdákkal. Természetesen mi sem hagyhattuk ki a levendulás citromfagyit, muszáj volt megkóstolni a vaníliát, a csokit, epret … is.
1 óra felé a csapat megéhezett, ezért felkerestük a város legjobb lángososát. Hosszú sor kígyózott az 1 m széles utcácska lépcsőin. Nem baj, kivárjuk a sorunkat. A lángos finom, a nap perzsel, de van pad – még árnyékban is -, leülünk egy picit pihenni, eszegetni. Akinek a padon nem jutott hely, a lépcsőn piheni ki magát.
Ez a lépcsősor vezet fel a Templom dombra, ahol a város legrégibb temploma, az első kőtemplom áll. A templom előtti térről szép kilátás nyílik a városra, a háztetőkre, a Dunára.
Az idő rohan, lassan vissza kell térni a ránk váró buszhoz. A megbeszélt helyen találkozunk. Felszállunk, elhelyezkedünk, indulunk vissza Miskolcra. A busz zajos, beszélgetünk, nagyokat nevetünk. Jó, hogy eljöttünk. Szép nap volt. Minden tekintetben.
Hevesiné Julia
