2022-ben harmadik alkalommal szervezzük meg az Örökmozgók Hetét és ezen belül az

Örökmozgók Kerékpáros Országjárást.

Idén harmadszor kel útra kerékpáron Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke, hogy meglátogassa a Liga útba eső alapszervezeteit, részt vegyen az Örökmozgók Hete alkalmából szervezett rendezvényeken és személyesen is példát mutasson az aktív életre.

“Nekem, mint elnöknek feladatom, hogy jó példával járjak elöl. Célom az volt, hogy a Liga elnökeként kerékpártúra keretében meglátogassam az útba eső összes Alapszervezetet és segítsem helyben a mozgásos programok népszerűsítését.” – nyilatkozta Rozványi Balázs

Az ezévi túra tervezett hossza 500 km a következő megállókkal: Budapest-Gödöllő-Hatvan-Gyöngyös-Berekfürdő-Mezőberény-Nagyszénás-Kiskunfélegyháza

Az országjárás lehetőséget nyújt az érintett Alapszervezeteknek, hogy a túra résztvevőinek érkezésekor, ottlétekor, távozásakor valamilyen mozgásos programot szervezzenek a túra résztvevőivel együtt, ami a helyi közvélemény és a média érdeklődését is felkelti.

A meglátogatott alapszervezetek:

2018.június 16-24.

Budapest-Kerekharaszt-Hatvan-Petőfibánya-Rózsaszentmárton-Apc-Gyöngyös-Salgótarján-Borsodnádasd-Bélapátfalva-Edelény-Encs-Miskolc-Tiszafüred

2019.június 15-23.

Budapest-Pusztaszabolcs-Sárszentágota-Siófok-Tab-Lengyeltóti-Csurgó-Nagyatád-Szekszárd

2020-ban és 2021-ben a COVID-19 járvány miatt nem szerveztük meg az Örökmozgók Kerékpáros Országjárást.

A mozgalomban összegyűjtött kilométerek:

2018:    168 382 km
2019:    260 432 km
2020:    450 038 km
2021:    657 352 km
Össz: 1 536 204 km

A Föld-Hold átlagos távolság 384 402 km, tehát ezt már néhány kilométer kivételével kétszer is megtettük oda-vissza! Buzdítunk mindenkit, hogy a maga egészsége javára minél több kilométert gyűjtsön!

Kategóriák: MozgásÖrökmozgók

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Gyöngyösiek újévköszöntő túrája

Örökmozgó csapatunk január 5-én útra kelt, hogy az egyik legkedvesebb, legszebb kilátóhelyünkön a varázslatos Eremény-tetőn köszöntsük együtt az újévet. Az Eremény-tető a Mátra egyik legcsendesebb, de szinte a legnagyobb élményt nyújtó kis csodahelye, ahonnan gyönyörű Olvass tovább...

(A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen

Érted is kerekez(t)ünk – Limfóma Világnap: Biciklivel a limfómás betegekért

Szeptember 15-e a Limfóma Világnapja, ennek alkalmából a Magyar Rákellenes Liga kerékpáros felvonulással hívta fel a figyelmet a betegségben érintettekre. A limfóma az ötödik leggyakoribb daganatos megbetegedés, Magyarországon évente körülbelül 2000 új beteget regisztrálnak. Az Olvass tovább...

Alapszervezetek

Hatvani júniusi mozgásprogramok

A Hatvani Alapszervezet beszámolója  Alapszervezetünk tagjai júniusban is folytatták mozgásprogramjaikat.  Kis létszámban, szabályokat, a maszk és távolságtartást betartva sétaköröket, nordic walking-, kerékpár túrákat szerveztünk Hatvan – Zagyva parton és a Népkertben, valamint a környék településeire Olvass tovább...