Márciusi taggyűlésünket Kelemen Lászlóné és Bander István vezetőségi tagok tartották meg március 7-én. Kelemen Lászlóné elmondta, hogy Tóth Lászlónét baleset érte, kórházban van. Ezúttal kívánunk Marikának mielőbbi gyógyulást, felépülést.

A taggyűlés első felében Kelemen Lászlóné ismertette az előttünk álló feladatokat, eseményeket, többek között:

  • március 9-én látogatást teszünk a gyöngyösi Mátra Múzeumba,
  • március 15-én koszorúzunk a városi ünnepségen, Gyöngyösön az 1848-1849-es Magyar Forradalom és szabadságharc emlékművénél, a Könyves Kálmán téren,
  • Május 10-én Natura Nap a Mátra Művelődési Központban,
  • realizálódott a mellrák elleni séta időpontja, amely október 7-e.

A taggyűlés második részében férfitársaink egy-egy szál rózsával köszöntöttek bennünket, nőket a Nőnap alkalmából és meglepetésünkre még egy kis megható verses műsorral, is készültek nekünk. Köszönjük szépen a kedvességet!

Oláh Andrásné
a MRL Gyöngyösi Alapszervezet tagja

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Heves Megyei alapszervezetek önkénteseinek esetmegbeszélése 2.

Időpont: 2019. október 2. Helyszín: Hatvani Segítő Szolgálat helysége Az esetmegbeszélést vezeti: Gulyás Viktória A Hatvani Segítő Szolgálatunknál a mai napon önkénteseink esetmegbeszélését tartottuk. A mai megbeszélést Gulyás Viktória vezette. Viki bemutatkozását követően mi is egy pár Olvass tovább...

Alapszervezetek

Merjünk nők lenni! – Nőnapi séta az egészségért Sárszentágotán

2016. március 6-án a Szent Ágota zarándokhelytől indultunk sétára azzal a céllal, hogy felhívjuk a figyelmet az egészség megőrzése és a szűréseken való részvétel fontosságára. A kultúrházban kis vendéglátással fogadtuk a résztvevőket, ahol gondolatébresztésként a Olvass tovább...

Alapszervezetek

A gyermekkori daganatok felismerése – előadás Rózsaszentmártonban

A MRL Rózsaszentmártoni Alapszervezete ismeretterjesztő előadást szervezett április 13-án a Művelődési Házban, a gyermekkori daganatok felismeréséről. Az előadó: Dr Rényi Imre főorvos, gyermekgyógyász-onkológus. A színvonalas előadáson 53 fő vett részt.