A Gyöngyösi Alapszervezet beszámolója

Túrázós, örökmozgó tagtársainkkal úgy indultunk útnak január 19-én, szerdán, hogy felmegyünk busszal Kékestetőre és lefelé jövet ki meddig bírja, addig gyalogol.

Természetes havat – sajnos – nem sokat találtunk Kékesen, de miután körbesétáltuk az „Angyalok tisztását” csodálatos, ropogós, csillogó, hóágyú alkotta hóban kezdtük a leereszkedést a déli sípályán. A pálya kb. első harmadáig élvezhettük a havat, majd kissé fagyos talajon folytattuk utunkat egészen Mátraházáig, ahol egybehangzóan döntöttük el, hogy mindannyian tovább megyünk Sástóig a ragyogó napsütésben, érintve Farkas-kutat, ahol tartottunk egy kis pihenőt.

Az időjárás most is, mint mindig kegyes volt hozzánk, hiszen szélmentes, verőfényes napsütés kísérte végig utunkat. 

Tóth Lászlóné
a MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Orvosportrék – Dr. Oross Endrével találkoztak az érdeklődők

A Magyar Rákellenes Liga Miskolci Szervezetének közreműködésével egy újabb orvos, dr. Oross Endre portréját ismerhették meg azok, akik 2022. szeptember 27-én ellátogattak a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárba. Dr. Oross Endrével, a klinikai onkológia és sugárterápiás Olvass tovább...

Alapszervezetek

Gyöngyfűzés, előadás Debrecenben a Méhnyakrák Megelőzési Hét alkalmából

A Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat február 5-én az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét keretében szervezett programot a Szent József Gimnázium tanulói részére. Tóth Tímea III. éves orvostanhallgató tartott előadást, melynek keretében felhívta a figyelmet a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Kéménytüzek és szén-monoxid mérgezések

A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet tagsága és meghívott vendégei számára három különböző szakterület neves szakembereit kértük fel előadás megtartására. Az építész szakember az előadásában beszélt a tűzterek kialakításáról a kémények, füstelvezetőkkel kapcsolatos veszélyhelyzetekről, a Olvass tovább...