Október az emlőrák elleni küzdelem hónapja. Alapszervezetünk megtartotta 2021. október 8-án 16 órai kezdettel a hónap legkiemelkedőbb eseményét, a figyelemfelkeltő sétáját az emlőrák korai felismerése érdekében. A rendezvényen megjelentek a helyi média szakemberei (Gyöngyös TV, Erbeszkorn Tamás a Gyöngyös Online újságírója, Erdélyi József fotós) is.

A program megnyitása után Hiesz György, Gyöngyös város polgármestere és Winkler Violetta a Magyar Rákellenes Liga képviseletében köszöntőt mondtak.

A köszöntők után Dr. Szelva István, a Bugát Pál Kórház főorvosa előadást tartott az emlőrákról, amit ezúton is köszönünk.

A rendezvény meglepetése a gyöngyösi BlackJam SportEgyesület – Hip Hop Tánciskola tanulóinak remek műsora volt, melynek üzenete, hogy mennyire fontos a tánc, a mozgás, és a sport a mindennapi életünkben.

Az előadások után SÉTÁNK – az összes résztvevővel együtt – a Páter Kiss Szaléz és Szent Bertalan úton haladva a Fő térig tartott, ahol gyertyagyújtással és pár környezetkímélő lufi felengedésével emlékeztünk a rákban elhunyt embertársainkra.

Sétánkon velünk tartott még Kárpáti István alpolgármester, valamint Végh Attila önkormányzati képviselő is.

Meggyőződésünk, hogy, ha csak egy pár ember figyelmét sikerült megnyernünk sétánkkal, már elérte célját!

Lelkes tagjainknak köszönjük a terem díszítéséhez és a sétához készített gyönyörű virágokat, kellékeket!

Tóth Lászlóné
a Gyöngyösi Alapszervezet elnöke

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat – februári program

A Segítő Szolgálat programja (Hatvan, Balassi B.u.16. Nővérszálló 1. em.) Stresszoldó csoportfoglalkozás 1/2: Időpont: 2018. február  5. hétfő 14 óra Vezeti: Kiss Anett pszichológus, Hatvani Kórház Helyszín: Segítő Szolgálat Hatvan, Balassi Bálint u. 16. Nővérszálló 1. em. Rákellenes Olvass tovább...

Alapszervezetek

Az érzelmek kezelésének módszere. A mindfullness.  

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezet „Ép testet ad ép lélek” stresszoldó klub záró előadására 2021. június 08-án került sor a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban az érvényben lévő korlátozó intézkedések betartásával, de már élőben. Kreicsi Olvass tovább...

Alapszervezetek

Batyus farsang a Hívás klubban

A Debreceni Alapszervezet beszámolója Február 9-én hideg, de napos időben gyülekeztek a klubtagok a batyus farsangra az Evangélikus templom Lelkészi Hivatal gyülekezeti termében. 2019-ben volt utoljára ilyen farsang. Finom saláta, házi sütemények, üdítő, kávé, bor Olvass tovább...