A Gyöngyösi Alapszervezet beszámolója

  1. augusztus

Gyorsan eltelt a nyár utolsó hónapja is, mely alapszervezetünk életében túl sok változást nem hozott, bár igyekeztünk minél színesebben eltölteni.

Tagjaink igen komolyan veszik továbbra is az „Örökmozgók” programot, sokat túráznak, sétálnak és egyéb sport tevékenységet végeznek egyénileg is.

Mivel tagságunk túlnyomó része nyugdíjasokból tevődik össze családjainkban is nagy szükség volt munkánkra, főleg az unoka felügyelet területén. Emellett azonban nem kellett lemondanunk a közös szerdai programjainkról, ahová az unokák is szívesen jöttek velünk.

Nagyon szép kirándulást tettünk a Heves megyei Bélapátfalvára, ahol a fő úti célunk a ciszterci apátság temploma volt, mely a csodálatos Bél-kő lábánál található. Nevezetessége, hogy hazánk egyetlen román stílusú ciszterci apátsági temploma, mely nemzetközileg is elismert műemlék. Az élményhez hozzájárult, hogy audio vezetés mellett tekinthettük meg s pihenés közben a templom mellett található fiatalító forrás (a legenda szerint) vizéből ihattunk.

Túráztunk a Mátra egyik legszebb, legvadregényesebb, legvarázslatosabb völgyén a Kalló völgyön keresztül, a Somor patak mellett Mátraházáról Mátrafüredre, érintve a Gyökeres-forrást és a Máriácska zarándokhelyet.

Következő túránk egy csodálatos körtúra volt, amelynek állomásai Mátrafüred, Csepegő forrás, pálosvörösmarti Mária Park, Pálos tanösvény, majd a Bene-háton keresztül vissza Mátrafüredre.

A hónap utolsó szerdáját egy jó hangulatú nyársalással és egy meghitt beszélgetéssel, pihentető sétával töltöttük Gyöngyössolymoson, tagtársaink – a kedves Hevesi házaspár – szíves meghívásának eleget téve. Vendéglátóink gondoskodtak arról, hogy a lehető legjobban érezzük magunkat.

Pár beszédes fotó programjainkról:

Augusztus 4.

Kirándulás Bélapátfalvára

 

Augusztus 11.

Mátraháza – Kalló völgy – Mátrafüred

Augusztus 18.

Körtúra Mátrafüred – Pálosvörösmart – Mátrafüred

 

Augusztus 25.

Nyársalás Hevesiéknél Gyöngyössolymoson

 

 

Gyöngyös, 2021. szeptember 08.

Tóth Lászlóné

MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Csak egy csepp vér az egészségért

Prosztataszűrés az Egri Alapszervezet szervezésében 2016. november 7-én 9-11 óra között, az EKMK Forráspont Lisziben.

Alapszervezetek

Római parti hajókirándulás 2.

A Hatvani Alapszervezet Természetjárók klubjának programja 2016. július 5-én. Az előző csoport kirándulásáról készült képeket látva kedvet kaptak tagjaink és egy újabb csoporttal kirándultunk a festői szépségű Római partra sétahajóval. Csatlakoztak a mai kirándulásunkhoz  a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Segítségnyújtás szociális kérdésekben

A Hatvani Alapszervezet felkérte a Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi Szolgálat Igazgató helyettesét, Gulyás Beátát, hogy a 2019. évben életbe lévő új adó jogszabályokról tájékoztassa a résztvevőket. Időpont: 2019. március 21. Helyszín: Hatvani Segítő Szolgálat Irodája,  Hatvan, Olvass tovább...