A Hatvani Alapszervezet beszámolója

A Vasutas Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége által kezdeményezett és támogatott ” 30 éve szabadon ” című rendezvényre a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet vezetője is meghívást kapott a rendezvényre.

Az 1989/1990 óta eltelt időszakot pedig három előadó idézte fel a saját, személyes történetein keresztül.

Így Szinyei András alpolgármester leginkább ennek a politikai oldaláról beszélt, az akkori kampányokról, hogy ő miként lett akkor polgármester és országgyűlési képviselő.

Tompa Z. Mihály pedig újságíróként tevékenykedett ebben az időszakban, beavatott abba, hogy a szerkesztőségükben miként élték meg ezt a változást.

Csernok János pedig helytörténeti áttekintéssel segített közelebb hozni az akkori eseményeket. A program során a klub verssel és énekkel is fellépett, emellett pedig Palatinus Lőrinc több zenei művet is előadott a közönségnek.

Színvonalas, szép rendezvényen elevenedtek fel a régmúlt történései.

 

 

 

 

Hatvan, 2021. augusztus 10.                      Lazányi Jánosné

Alapszervezet elnöke

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

I. AGRIA-HUMÁN REHABILITÁCIÓS NAP Egerben

2020-08-31 2020. augusztus 29-én, “SZÁMÍTHATUNK EGYMÁSRA” – I. AGRIA -HUMÁN REHABILITÁCIÓS NAP rendezvényen vett részt a Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete PSA szűréssel, tanácsadással a prosztata megbetegedések korai felismerése érdekében, valamint vércukor és vérnyomásméréssel. Köszönjük Olvass tovább...

Alapszervezetek

Kreatív Klubfoglalkozás Hatvanban

Időpont: 2022. szeptember 29. Vezető: Poórné Mike Éva Klubtagjaink nagy örömmel és várakozással várták Poórné Mike Évikét, hogy milyen ötlettel érkezik mai foglalkozásra! A Magyar Rákellenes Liga Segítő Szolgálat kreatív klubfoglalkozásán a mai napon őszi színekben Olvass tovább...

Alapszervezetek

Nőnapi ünnepség Hatvanban

Saját készítésű rózsaszín karláncot is kaptak a vendégek