A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete Stresszoldó Klubjában „Hogyan legyünk boldogtalanok? címmel Fodorné Vincze Anna pszichológus tartott interaktív előadást a Civil Közösségek Házában.

Ritkán gondolunk arra, amink van, és túl gyakran arra, amink nincs. Ez a szemlélet nagyon sok szomorúságot, boldogtalanságot tud okozni. Az is mindenkinek a saját döntése, hogy „félig üresnek” vagy „félig telinek” látja a poharát.

A sok találó idézettel, kép illusztrációval, az életből vett példákkal mutatott rá az előadó a boldogtalanság lehetséges kiváltó okaira, egyúttal a hallgatóságnak feltett kérdéseivel világított rá a boldog állapot megtalálásának lehetőségeire.

A nagyon oldott, jó hangulatú interaktív előadás alatt a képzeletbeli tükörben még gyermekkori önmagunkkal is találkozhattunk.

Bár az elhangzott gondolatok jó része nem ismeretlen egyikünknek sem, Anna előadása során sok minden került a helyére, de akad bőven gondolkodni való is.

Kapcsolódó bejegyzések

10000 lépés program

10Ezer Lépés Program Miskolcon

38 férfi vett részt a Miskolci Alapszervezet szervezésében a prosztatarákról szóló előadáson és tornán. Sok száz férfinak tudnának segíteni a megyében a gyógytornászok. Gyógytornával élhetőbb lehetne prosztatarákkal is az élet. Alig-alig jutnak el a rákbeteg férfiak Olvass tovább...

Alapszervezetek

Civilek érted, élünk – Eger civil ünnepe

Az Egri Civil szervezetek összefogásával megrendezésre került Eger  XXIV. Civil Ünnepe. Csodálatos idő, jó hangulat jellemezte ezt az egész napos programot. Ezen a rendezvényen vett részt Alapszervezetünk PSA szűréssel, vércukor méréssel, érdeklődőkkel való elbeszélgetéssel, tanácsadással.