2018.február 8-án és 9-én a XII. Európai Méhnyakrák Megelőzési Héthez kapcsolódva a Mályvavirág Alapítvány kezdeményezésére Mezőberényben is gyöngyöt fűztek a betegségben érintettek számára. A két nap alatt 125 db karkötő készült el nagy szeretettel, a gyerekek, fiatalok és felnőttek összefogásaként.

Csütörtökön a Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumban, az aulában, majd másnap a Szlovák Közösségi Házban fűztek a résztvevők.

Az MRL Mezőberényi Alapszervezete által szervezett eseményen Mertz Judit elnök szavai után Szekeres Józsefné alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket, majd Dr. Sziráczki Magdolna címzetes főorvos, gyermek háziorvos tartott előadást a megelőzésről, a szűrővizsgálatokról, az oltásról és a szülői felelősségről.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Siklósi István polgármester, Kovács Edina képviselő és Borgula Györgyné képviselő is.

A karkötő készítéséhez csatlakozott, támogatta az eseményt Kiszely Jánosné hímző, Népi Iparművész, Népművészet Mestere, Gulyás Imréné szövő, Váradi Lászlóné bőrdíszműves, Debreczeni Jánosné viseletkészítő, Debreczeni János szövő, Népi Iparművész, Népművészet Mestere, Tóth Sándor fafaragó, Népi Iparművész, Népművészet Mestere, Korom Andrea gyöngyfűző és Márkusné Szabó Ilona kézműves.

Az elkészült karkötőket a Békéscsabai Kórház nőgyógyászati osztályának adja át az alapszervezet.

A rendezvényt támogatja: Cs+T BRINGA Kft. Műszaki és kerékpár üzlet

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Kirándulás és gombaszedés

A MRL Gyöngyösi Alapszervezetének néhány tagja gombaszedéssel összekötött sétát tett Mátraháza és Mátrafüred között. A ködös idő ellenére jól éreztük magunkat, ha az idő engedi újból megismételjük a sétát, és a szép természetben történő jelenlétünket.

Alapszervezetek

Beszámoló teremtornáról és meridián tornáról Hatvanban

Teremtorna Vezette: Dencs Andrásné gyógytornász A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Segítő Szolgálata 2018. január 10-én elindította újból az évek óta nagy sikert arató Teremtornáját. Gyógytornászunk kímélő gyakorlatokat tervezett a mai napra, mert a hosszú ünnepek miatt Olvass tovább...

Alapszervezetek

Megalakult a Budapesti Hangadó Alapszervezet

A Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikán 23 fővel megalakult a Magyar Rákellenes Liga Budapesti Hangadó Alapszervezete. Tagjaik egész Budapest területéről érkeztek. Elnöke: dr. Lovászi Magdolna, vezetőségi tagok: dr. Uhrin Emese és Krámer Tibor érintett. Olvass tovább...