A MRL Salgótarjáni Alapszervezet 2020. október 26-i Stresszoldó Klubjának témája a stressz és a stresszkezelési praktikák voltak, melyek ismerete és elsajátítása a jelen pandémiás helyzetben igen aktuálisnak és fontosnak mondható.

A felkért előadó, Vitek Eszter, Simonton tréning oktató, megfogalmazta, mi a stressz: a szervezet részéről adott válasz minden olyan ingerre, mely az eredeti egyensúlyi állapotából kibillenti. A stressz életünk elkerülhetetlen velejárója, de ha folytonos stressz hatás miatti nyomás alatt élünk kárt szenved a testi-lelki harmóniánk, pszichoszomatikus betegségek alakulhatnak ki, gyengül az immunrendszerünk.

Elmondta, hogy a stressz életünk része, de a hozzá alkalmazkodás mikéntje már nagy részt rajtunk múlik. Beszélt a stresszkezelési technikákról, melyek a megküzdés lehetőségeit kínálják: az egyén függő hétköznapi módszerekről (mozgás, zenehallgatás, tánc, kreatívkodás, olvasás, túrázás, beszélgetés…) és a gyakorlás terápiákról (relaxáció, progresszív izomrelaxáció, autogén tréning, mindfulness), melyeknek izomellazító és élettani működéseket szabályozó hatásuk van.

Kiemelten említette a relaxációt, mely azon gyógyító eljárás, mely segítségével elérhető a pszichovegetatív egyensúly a test célzott lazításával, feszültségeinek megszüntetésével. Célja, hogy a testbe és az idegrendszerbe létrejött feszültséget megszüntessük, megerősítsük a stressz pozitív hatásait és visszaszorítsuk a negatív hatásokat.

Az előadás után közös progresszív relaxációs gyakorlatot végeztek a jelenlévők az előadó irányításával.

Az esemény, melyen huszonegy érdeklődő vett részt, a Palóc Hálózati Szövetség „Prevencióval és az egészségkultúra fejlesztésével a salgótarjániak egészségéért” pályázati projekt részeként valósult meg a MRL Salgótarjáni Alapszervezet szakmai megvalósításával.

A programon gondosan ügyeltünk a járványhelyzet előírta szabályok betartására.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Misszió: Szolgálat a rákbetegek érdekében – filmbemutató

2016. január 28-án az Uránia moziban mutatták be a Misszió: Szolgálat a rákbetegek érdekében című dokumentumfilmet, amely a Magyar Rákellenes Liga önkénteseinek munkáját mutatja be. Az 50 perces film rendezője Szobolits Béla Balázs Béla díjas Olvass tovább...

Alapszervezetek

Egészségpercek a vastagbélrákról

A Salgótarjáni Városi Televízió Egészség percek rovatában Kreicsi Mária beszélgetőpartnerei: Feketéné dr. Zeke Ildikó, a Nógrád Vármegye Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály vezetője Dr. Koronczy Dániel gasztroenterológus, a Szent Lázár Megyei Kórház I. Belgyógyászatának osztályvezető főorvosa Téma: Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat novemberi programja

A Hatvani Segítő Szolgálat programja (Cím: Hatvan, Balassi Bálint u.16. Nővérszálló 1. em.) Önkéntes képzés – 6 alkalom: Időpont: 2018. november 6-8-9 13-14-15. Helyszín: Civil Ház, Hatvan, Hatvany Irén u.6/A. Stresszoldó csoportfoglalkozás: 2/3. Időpont: 2018. november 5. hétfő Olvass tovább...