2020-09-26

4. alkalommal szerveztük meg a motoros csillagtúrát és felvonulást a mellrák elleni hónap nyitányaként. 57-en érkeztek motoron az ország különböző pontjairól, hogy elhozzák közösségeik üzenetét az emlőszűrés és a korai felismerés fontosságáról. A motorosok Bábolnáról, Budapestről, Érdről, Nemtiből, Pilisről, Pomázról, Salgótarjánból, Sárszentágotáról, Soponyáról, Törökbálintról, Vecsésről, Veresegyházáról, Visegrádról érkeztek. Sokan közülük a Szelíd motorosok a zaklatások ellen és a Fooley Riders csapat tagjai voltak. Szekszárdon, Mezőberényben helyi rendezvényt tartottak.

Köszönjük a motorosoknak, hogy vállalták a küldetést. Köszönjük a Tranzit Art Cafénak a helyszínt, a Work Force Kft-nek a rózsaszín szalagokat, Tarjányi Melindának a rózsaszín maszkokat.

Külön köszönet a Budapesti Rendőr Főkapitányság, a Budavári Polgárőrség és a Budapesti Polgárőr Szövetség munkatársainak, hogy biztosították felvonulásunkat.

_____________________________________________________________

A mezőberényi MOTOROSOK BARÁTI KÖRE Szikora András vezetésével is csatlakozott a felhíváshoz és a jelképes rózsaszín szalaggal és pólóban motoroztak a mai napon.

A MRL Mezőberényi Alapszervezet elnöke megkereste a Motorosok Baráti Körét, akik ezen a hétvégén a Streetfighter Napot szokták szervezni a városban, most azonban a motorral a mellrák ellen kezdeményezés mellé álltak és motorra ültek népes kis csapatukkal. A kijelölt távolságot a figyelemfelhívásnak ajánlották és a csapattal, rózsaszín szalagüzenettel és a jelképes pólóban tették meg.

Köszönjük a motorosoknak, hogy az országos kezdeményezéssel tartva közösen hívtuk fel a figyelmet az emlőrák korai felismerésére és a szűrés fontosságára!

___________________________________________________________

A Beszterce-lakótelep központi terén 2020. szeptember 26-án, nem sokkal reggel 9 óra után már gyülekeztek a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének képviselői, azonban az időjárás miatt rózsaszín öltözetüket vastag kabát takarta, kezeikben esernyő.

Dr. Kajtor Erzsébet, az alapszervezet tagja elmondta: nem egészen úgy alakult a program, ahogy tervezték. Több mint harminc motoros jelentkezett az üzenetek átadására idén, de sajnos az eső miatt lemondták a Budapestre vezető utat az embert próbáló időben.

Végül két motoros pár indult, és Békésiné Sz. Marika és férje elvitték Salgótarján üzenetét és átadták a Liga elnökének:

„Tégy meg mindent, ami rajtad múlik egészségtudatos, felelősségteljes életmóddal! Végezz önvizsgálatot! Figyelj tested jelzéseire! Járj szűrővizsgálatra! Csak hiteles forrásból tájékozódj! Időben lépsz és tovább élsz!”

A program közös fotózással zárult a Hősök terén.

Motornyeregben harcolnak a mellrák ellen

Kapcsolódó bejegyzések

(A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen

Ha a lelkedben béke van, a testedben sem dúl háború

A MRL Salgótarjáni Alapszervezet Egészségklubjának áprilisi vendége dr. Darnói Tibor holisztikus orvos volt, aki nagyon fontosnak tartja gyógyító tevékenysége során az egészségmegőrzés és helyreállítás szempontjából a lelki-testi-szellemi harmónia megteremtését. Megismerhettük a holisztikus gyógyítás lényegét, a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat – májusi program

Újjászületés Debrecen Rehabilitációs Táncklub – minden szerdán 9 órától Helyszín: Estella Hastánc Stúdió Debrecen Rákóczi u. 60. Női Egészségmegőrző Torna – minden pénteken 16 órától Helyszín: Szent József Gimnázium Debrecen, Szent Anna u. 17. Május 5. csütörtök Olvass tovább...

Alapszervezetek

“Egészséges mindennapok” Szekszárdon

A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet meghívására előadást tartott Monspart Sarolta tájfutó világbajnok “Egészséges mindennapok” címmel. Köszöntőt mondott Ács Rezső, Szekszárd polgármestere, a Szekszárdi Alapszervezet tagja.   Fellépett a szekszárdi Bartina Néptáncegyüttes gyermekcsoportja is, akik Olvass tovább...