Magyar Rákellenes Liga Gödöllői Alapszervezete

Helyszín: Gödöllő Alsó park, Civil utca
Időpont: 2019. szeptember 07.

Nagyon nagy örömünkre szolgál, hogy immáron második alkalommal vehetünk részt városunkban megrendezésre kerülő Belvárosi Napokon.
A Civil utca nyújt teret az itt működő civil szervezetek bemutatkozására, amit mindig hatalmas érdeklődés követ. Ennek megfelelően mi is nagyon átgondoltan készültünk erre a Napra. Térkép készült, hogyan fogjuk berendezni a csodaszarvas környékét, melyet helyszínül kaptunk.

Az eseményt megelőző napon felállítottuk a Másként Látó szemüvegünket, a sátrakat, padokat, felhelyeztük a molinónkat. Szombat reggelre már csak a díszítés és az eszközök kihelyezése maradt és már jöttek is az érdeklődők.

A másként látó szemüveget átlépők regisztrálhattak, majd henna festést készíttethettek maguknak. Megismerkedhettek a pöttyös labdánk- jó hír körével, választhattak a szeretetvízből. A kreatív sátorban lerajzolhatták bakancslistás vágyaikat és a kaptak egy témát is „az Én világom”. Az elkészült rajzokkal a másként látó szemüveget díszleteztük.
Az egészség sátorban két szakképzett előadó várta előre, több csoportba bejelentkezett fiatalokat egy felvilágosító előadásra az önvizsgálatról.
Presszó szerdánk előadását is nagy érdeklődés követte. Hallhatunk a többek között „nemet mondás” tudományáról, a „FILÉ-ről, az igényt
közlő „Én üzenetről” és az „értő figyelemről” is. Frissítő jógánkon is sokan részt vettek. Volt lehetőség játszani az Identity -pszichológiai társasjátékkal, mely önismeretet is fejleszt többek között. „Good Food GDL” asztalnál kóstolhattunk nagyon finom, a legkorszerűbb alapanyagokból készült muffokat, pogácsákat.

A reggeli izgalom után mindenki szeretettel és nagy odafigyeléssel fogadta a vendégeket és ha nem zúdul hatalmas eső Gödöllőre késő délutánig még sok-sok programunk várt megvalósításra.
Add tovább a Mosolyodat!

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Gyöngyfűzés Gyöngyösön

A Gyöngyösi Alapszervezet az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét (2022. január 17-23.) keretében január 17-én gyöngyös fűzött. Az eseménnyel a Mályvavirág Alapítvány „Életem Gyöngye” című kampányához is csatlakoztunk. Ez alkalomból a kampány jelképévé vált gyöngyfűzésre gyűlt Olvass tovább...

Alapszervezetek

Közgyűlés és Rákellenes Világnap Gyöngyösön

A Gyöngyösi Alapszervezet 2020. február 03-án közgyűlést tartott, ahol a havi programok megbeszélése történt. 15 órai kezdéssel a Rákellenes Világnap alkalmából dr. Gulyás Zoltán onkológus főorvos előadást tartott a rákbetegségekről és a megelőzésről. Felhívta a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Melanóma szűrés Siófokon

Rákellenes Liga Siófoki Egyesülete a La Roche-Posay márka anyagi támogatásával 2018. október 10-én melanoma szűrést végzett Siófokon a felnőtt lakosság körében. Vighné Réfi Livia, a támogató márka orvoslátogatója közreműködésével – aki ezen munkáján kivül bőrápoló Olvass tovább...