2019-11-11

A  Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet az idei évben 10. alkalommal hirdette meg a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal közösen a

Fiatalokkal az Egészségért

szellemi vetélkedőt a szekszárdi középiskolás diákok számára.

Előzetes felhívásunkra 13 csapat 3*3 fős csapatlétszámmal jelezte a részvételi szándékát, de a vetélkedő kezdetén jelentkezett a 14. csapat is.  A vetélkedőn résztvevő diákok létszáma 42 fő volt.

A vetélkedő célja:a felnövekvő nemzedék tudatos szemléletformálására irányuló törekvés játékos vetélkedő formájában:az egészség megőrzésére, a betegség megelőzésére alapvető tűzvédelmi ismeretek bővítésére játékos formában.

Elsőként egy harminc, az egészségmegőrzés, katasztrófavédelem, fogyasztóvédelem területére vonatkozó kérdéseket tartalmazó tesztet töltöttek ki a versenyzők. Ezt követően minden csapat húzott egy, a verseny szellemiségéhez igazodó fogalmakat tartalmazó szókártyát, és az egyik csapattagnak minél többet el kellett magyaráznia ezekből. A legösszetettebb feladat során a belső szerveket kellett megnevezniük és elhelyezniük egy torzón, majd az elhangzó állítások számát a megfelelő szervhez illesztették. Természetesen a szokásos számolásos feladat sem maradhatott el. Végül, az elfáradt végtagok frissítéseként egy kis sport következett, nevezetesen fekvőtámasz, négyütemű fekvőtámasz és fal mellett támaszkodás.

A zsűri tagjai:

  • Dr. Grósz László urológus főorvos,
  • Dr. Ackermann Zsuzsanna tűzoltó alezredes,
  • Dr. Balázs Gábor tűzoltó ezredes, a TMKI igazgatója

A vetélkedőt levezette: Pilisi Edit, a Tolna Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség munkatársa.

A versenyen valamennyi résztvevő diák és az őket felkészítő tanárok igen értékes ajándék jutalomban részesültek (nagy értékű egészségügyi felvilágosító könyvek, szekszárdi termelői virágméz, és különdíjak támogató szervek részéről: Rotary Club, RSOE és Horváth E.né Ny. Középiskolai tanár).

A szellemi vetélkedő: Szikla József a Szekszárdi Alapszervezet Elnöke köszöntőjével zárult.

Nagyon jó hangulatú vetélkedő volt, a diákok és a szervezők valamint a résztvevők számára.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

A gyermekkori daganatok felismerése – előadás Rózsaszentmártonban

A MRL Rózsaszentmártoni Alapszervezete ismeretterjesztő előadást szervezett április 13-án a Művelődési Házban, a gyermekkori daganatok felismeréséről. Az előadó: Dr Rényi Imre főorvos, gyermekgyógyász-onkológus. A színvonalas előadáson 53 fő vett részt.

Alapszervezetek

Stresszoldó foglalkozás Hatvanban

Stresszoldó csoportfoglalkozás 2. Időpont: 2024. február 26. Vezeti: Kiss Anett pszichológus Hatvani Segítő Szolgálatunk 2024. év második foglalkozása az új tagunk bemutatkozásával kezdődött. A mai csoport témája, hogy telt el az év első hónapja, a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Nőnapi ünnepség Hatvanban

A Hatvani Alapszervezet beszámolója Helyszín: Nagy Endre Rendezvényterem Időpont: 2022. március 8. 18 óra  Ugyan az elmúlt évben, a járványhelyzetre való tekintettel elmaradt a városi nőnapi köszöntés, idén, a korlátozások enyhítése és teljes eltörlése miatt Olvass tovább...