A MRL Salgótarjáni Alapszervezet februári Stresszoldó Klubjának vendége  Sári Edina a „pauza” trilógia írónője és Szendi Horváth Éva újságírónő volt.

Az írónő szavait idézve:

„Remek hangulatú, közvetlen találkozón, nagyszerű hallgatóság és kérdezőség előtt beszélgetett velem Szendi Horváth Éva újságírónő-barátnőm tegnap Salgótarjánban, a Zenthe Ferenc Színház Szalonjában.
A harmadik percben felálltam a fotelből és leültem a lépcsőre, hogy protokollmentesen tudjunk diskurálni regényekről és mesékről, álmokról és tervekről, életről és halálról, szóval: az Életrevaló-ságról.
Csodás estébe hajló délután volt, köszönöm a meghívást és a névnapi megemlékezést a szervezőknek, Magyar Rákellenes Liga Salgótarján-nak, kiváltképp Vitek Eszter-nek!

Mi is köszönjük az írónőnek, Edinának és barátnőjének Évinek  a kedves, közvetlen beszélgetést, az útmutatást új életcélok eléréséhez, a MeNŐpauzából való felolvasást.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

A Siófoki Alapszervezet hagyományos kirándulása

A Siófoki Alapszervezet  50 tagja – hagyományaihoz hűen – 2016. május 20-án kiránduláson vett részt, melyen a sok látnivalónak köszönhetően szép élményeket gyűjtöttünk. Az útvonal a következő volt: Siófok- Székesfehérvár Bory-vár – Alcsútdoboz, Arborétum – Olvass tovább...

Alapszervezetek

Rákellenes Világséta Salgótarjánban

A Relay for Life daganatos betegségek ellen küzdő amerikai egyesület, harmadik alkalommal hirdette meg a World Cancer Walk-ot, azaz a Rákellenes Világsétát, melyen a tavalyi évhez hasonlóan a MRL Salgótarjáni Alapszervezete  is részt vett, amelyhez Olvass tovább...

Alapszervezetek

Holdbéli tájon

A MRL Gödöllői Alapszervezet túrája szombat reggel 8 órakor indult Kazárról a nevezetességek felé. Kis csapatunk örömmel lépkedett a kellemes időben a hatalmas parkon keresztül útba ejtve a különleges címert, játszóteret, majd a kis hídon Olvass tovább...