Ötödik alkalommal tettek egy órás sétát a Világ minden táján 2025. január 12-én, melyhez a kezdetektől, elsőként csatlakozott a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni alapszervezetének közössége és csatlakozott a Nordic Walking Szenior Klub Salgótarján közössége is.

A főszervező a Relay for Life a daganatos betegségek ellen küzdő amerikai egyesület, amely a kór elleni harcot adománygyűjtéssel is támogatja. Először 2021-ben hirdették meg a világsétát, amely stafétaként valósult meg, minden városnak kijelölve egy időzónát. Az időintervallumok összessége adja ki végül a teljes 24 órás sétát.

Az egyórás sétán bárki részt vehetett. A tengerentúli szervezet három fő célcsoportot kívánt elérni: akik egy jelenleg beteg hozzátartozójukért sétáltak együttérzésből, míg mások így emlékezhettek egy rákban elhunyt szerettükre, a harmadik csoportba pedig azok tartoztak, akik hálát éreztek, amiért már legyőzték ezt a betegséget. A séta egyúttal összefogásra buzdít, hiszen a ráknak nincsenek határai és a harc a betegség ellen világméretű összefogással lehet eredményes.

Salgótarjánban a 3,5 km-es, egy órás sétát hatvan fő vállalta a gyönyörű környezetben és napsütésben.

Köszönöm MINDENKINEK, a részvételt, a szolidaritást, azt, hogy velünk sétált!

A World Cancer Walkhoz a világ 53 országából 295 városban csatlakoztak.


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Fiatalokkal az egészségért! – vetélkedő szekszárdi középiskolások számára

FELHÍVÁS A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezete a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal közösen vetélkedőt hirdet szekszárdi középiskolások számára, „FIATALOKKAL AZ EGÉSZSÉGÉRT!” címmel. A vetélkedő témái: egészséges életmód egészségmegőrzés prevenció A vetélkedő helyszíne: Új Nemzedék Közösségi Tér, Szekszárd, Olvass tovább...

Alapszervezetek

HPV Konferencia  Salgótarjánban

A Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya és a Mályvavirág Alapítvány „HPV elleni védőoltás- 10 év tapasztalata” címmel rendezett konferenciát 2024. szeptember 03-án Salgótarjánban. A Vármegyeháza Madách terme adott otthont az egész napos eseménynek, amelynek közel Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Hatvani Alapszervezet önkéntes segítőinek köszöntése

Időpont: 2018. szeptember 22. szombat Helyszín: Doktay u. 18. A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének és Segítő Szolgálatának közel húsz fős önkéntes segítői a mai napot együtt töltötték vidám, beszélgetéssel, főzőcskézéssel. Csekélyke jutalmazás volt ez Olvass tovább...