Tündérfalvi Mikulásnap – az Önkéntesség Világnapján

December 5-ét az ENSZ, mint az Önkéntesség Világnapját tartja számon és biztatja a különböző szervezeteket az önkénteskedésre, a rászorultak segítésére bármilyen formában. A november 27-i „Adakozó Kedd” és eddigi tapasztalatok, helyzetek adták az ötletet, hogy mi is csatlakozzunk. Ráadásul ezen a napon a gyermekek örömére a Mikulás apró ajándékkal lepi meg őket, így úgy gondoltuk, egy kicsit mi is a Mikulás „bőrébe” bújunk. December 5-e szerdai napra esett, amikor nekünk a GDL-nek egyébként is találkozónapja van a már szokásosnak – de nem szokványosnak – mondható Presszó Szerdán. Így minden adott volt, hogy keretet is adjunk ennek a napnak. „Már csak” meg kellett találni azokat a gyerekeket, akiknek kevésbé adatik meg az önfeledt mikulásozás. Így kerültünk kapcsolatban a Gödöllőn működő Nefelejcs Napközi Otthonnal, mely értelmi fogyatékos gyermekek nappali „otthona”.

Miután egyeztettünk az intézmény vezetőjével és munkatársaival, akik lelkesen álltak a közös „mikulásozáshoz”. December 5-én a Gödöllői Városi Könyvtárban a Mi újság V.An? Kávézó – mely átalakult “TÜNDÉRFALVÁNAK” erre a délutánra – megtelt gyermekekkel, családtagjaikkal és segítőikkel. Varázslatos néhány óra vette kezdetét! Miután mindenki megtalálta helyét és elhelyezkedett, ki székbe, ki babzsákra, ki a saját kocsijában és magához ragadott egy csészét, bögrét tele tejszínhabos kakaóval, teával vagy cappuccinóval, néhány köszöntő mondat után Mile Mária selyemfestő varázsolta el a teremben lévőket. Egy „véletlen vagy nem véletlen” folytán aznap adott interjút a kávézóban Pataki Pál író, aki megtudva a délutáni rendezvény apropóját csatlakozott hozzánk és felolvasott a gyermekeknek írásaiból. A délután szívet melengető mese felolvasásával, közös télapós és karácsonyi dalok éneklésével, ajándékozással, sok-sok értékes perccel, mosollyal és megható pillanatokkal telt.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Rákellenes Világnap séta Mátrafüreden

Február 4. Rákellenes Világnap! A Rákellenes Világnap alkalmából a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Segítő Szolgálat sétát szervezett Mátrafüredre. Ezzel a sétával szeretné felhívni a figyelmet a daganatos megbetegedésekre, a szűrések fontosságára, hiszen az idejében felismert rákbetegség Olvass tovább...

Alapszervezetek

Bajmócon jártunk

Az egész Felvidék legnépszerűbb és leglátványosabb várkastélya az ősparkkal övezett domb tetején álló festői, romantikus stílusú bajmóci kastély meglátogatása volt a MRL Salgótarjáni Alapszervezet autóbusszal kiránduló tagjainak úti célja. Az időjárás ideális volt, a nap Olvass tovább...

Egyéb

… a diagnózis elsőre daganat volt…

Kíváncsi a végére?Nézze velünk!