Kedves Violetta küldöm a 3. összejövetelünk összefoglalóját. Mint eddig mindig, most is csodálatosan jó hangulat uralkodott.

1./ Ízelítőként Papp Imre alapító tagunk bemutatta páros táncát, – aki Salsában is kitűnő.
2./ A jó kedvhez hozzájárult másik alapító tagunk Szatmáriné Marica kedvessége is, aki egy tálca reform, ám mégis nagyon finom süteménnyel lepte meg a jelenlévőket, – persze mind elfogyott!
3./Megvitatásra került a “Mellrák elleni (figyelemfelkeltő), RÓZSASZÍN Flashmob TÁNC végleges időpontjának rögzítése. Ennek alapján a bemutatót OKTÓBER 17-én 15 órakor tartjuk Gödöllő Főterén.
Reméljük, hogy sokan csatlakoznak hozzánk. Ezzel is szeretnénk felhívni a figyelmet LÉTÜNKRE.
4./Örömmel vettük fel a kapcsolatot LAZÁNYI Jánosné hatvani Segítő Szolgálat vezetővel, ők már 13 éve működnek, és felajánlotta segítségüket:
– 6 napos táborozásra kaptunk meghívót: ÖNKÉNTES SEGÍTŐKÉPZÉS, CSAPATÉPÍTÉS céljából. Ezzel kapcsolatos mindennemű feladatot Varga Julika vállalta, – aktív közreműködéssel segítsük munkájában!(Reiszné Erzsi felhívása)
5./ OKTÓBER 10-én, a LELKI EGÉSZSÉG VILÁGNAPJÁN, Budapesten 2 fő képviselheti Klubunkat. Az vállalja, aki végig ott tud lenni (10 – 16 óráig). Téma: A stressz és a kiégés, ahogyan mi segítők megéljük.
Jelentkezési határidő: szept. 30.

Reiszné Erzsi, add tovább a mosolyod.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Színház és múzeum látogatás

A Hatvani Alapszervezet beszámolója Nemzeti Színház Emlékparkja, Néprajzi Múzeum A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet tagjai július 1-jén az egyik kirándulási helyszínnek választották a Nemzeti Múzeum Emlékparkját , majd mivel a csoportból többen nem voltak Olvass tovább...

Alapszervezetek

Gyöngyösi kézilabda mérkőzés

Március 04-én kézilabda meccsen vettek részt a tagjaink, ahol Gyöngyös és Eger játszott. A meccs eredménye Gyöngyös-Eger 44- 22.

Alapszervezetek

Zöldben kerekeztek Görömbölyön is

A Miskolci Segítő Szolgálat családi kerékpározást szervezett Görömbölyön a Limfóma Világnap alkalmából szeptember 16-án. A családok a görömbölyi iskola előtti sportpályán gyülekeztek zöld pólóban, zöld dekorációval, hogy a felvonulással felhívják a figyelmet a rejtőzködő betegségre. Olvass tovább...