A Rákellenes Liga Siófoki Egyesülete Siófok város 50 éves jubileuma tiszteletére a Balaton-parti Kft .technikai és anyagi hozzájárulásával Melanoma szűrést szervezett a Nagystrandon 2018. aug.04-én.
A helyszín választása nem véletlenszerű volt, hiszen elsősorban a fiatalok szűrésére gondoltunk, hiszen ők a legveszélyeztetettebbek, akik a legnagyobb hőségben is akár több órán át tartózkodnak a vizben önfeledten szórakozva. Bőrük akár több éven keresztül is ismételten leég. Anyajegyek sokasága keletkezijk a bőrükön. Figyelemfelhívás, megelőzés volt a célunk, azt szerettük volna tudatosítani, hogy magas UVB sugárzás idején ne tartózkodjanak a napon, illetve ha mégis ezt teszik, akkor minél magasab faktorszámú fényvédő krémmel védjék magukat. Ezentúl pedig azt, hogy az anyajegyek évi rendszeres, bőrgyógyász általi vizsgálata nélkülözhetetlen.

A vizsgálatot Dr. Fűrész Anita bőrgyógyász szakorvos végezte, aki Budapestről érkezett. A viszonylag kevés rendelkezésre álló időben több mint 100 embert sikerült megvizsgálni, megnyugtatni, illetve továbbküldeni a megfelelő vizsgálatokra, mert akadtak ilyen esetek is.

Tagjaink több száz, a Napvédelem 10 pontját tartalmazó, illetve színes szórólapokat is osztottak, illetve a szűrésen résztvevők számára a Liga által biztosított Garnier márkájú, 30 faktorszámú krémet ajándékoztunk.
Külön öröm volt számunkra, hogy a Facebookon a szűréssel kapcsolatban megjelent hírdetésünkre hivatkozva eljött a La Roche-Posay kozmetikai márka képviselőnője, Réfi Livia és jelentős mennyiségú Anthelios fényvédőkkel látta el az érdeklődőket.
Köszönetünket fejezzük ki a vizsgálatot végző doktornőnek, aki a siófoki Siomedicalban rendelve fontosnak tartotta társadalmi munkában segíteni, miközben – elsősorban a nyári szabadságokra hivatkozva – többen visszamondták azt.

Ugyancsak hálásak vagyunk a Balaton-parti Kft igazgatójának, Pintér Tamás Úrnak, és munkatársainak, akik a helyszínt, a feltételeket biztosították számunkra és vendégül látták a közreműködőket.
Ez az esemény jó példa arra, hogy megmutassuk, közös erővel, összefogással, akarással, még a 34 fokos melegben is meg lehet valósítani céljainkat.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Éljünk a szűrések lehetőségével! – Nemzeti Rákellenes Nap Egerben

Szeretettel várjuk az érdeklődőket a Nemzeti Rákellenes Nap alkalmából 2019. április 9-én, kedden 13 órakor a Markhot Ferenc Kórház Refektóriumában. Előadás: Kovács István megyei szűrési koordinátor: Éljünk a szűrések lehetőségével! Korai felismeréssel a rák elkerülhető.

Alapszervezetek

Egészség-délelőtt a Karancsberényi Falunapon

Karancsberény polgármester asszonya felkérésére 2019. 07.13-án a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezet szakképzett önkéntesei  a NMKH Népegészségügyi Főosztály munkatársaival szűrővizsgálatokat végeztek a Falunap „Egészség –délelőttjén” . A szűrőbuszban és az orvosi rendelőben kialakított helyszíneken a Olvass tovább...