Az idei Rákellenes Világnapon zsúfolásig megtelt a terem. 190 fő volt kíváncsi a meghirdetett előadásokra.

Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke köszöntötte az előadókat és résztvevőket.

Dr. Gundy Sarolta rákkutató: A környezet és a genetika szerepe a rák kialakulásában
Az előadásban nagyon sok fontos adatot kaptunk a magyarországi demográfiai jellemzőkről, a daganat halálozási sorrendről (2015-ös adat), a környezetünkben található rákkeltő anyagokról, a daganatkeltő génekről, a nanotechnikáról, az egészségvédelem két pilléréről. Jó volt hallani, hogy az emlőrákhalálozás 1985-2013 között csökkent! Az előadáshoz kapcsolódó tanulmány itt érhető el:

Környezet, Genetika, Rák – Gondolatok a XXI. század kezdetén

Dr. Halmy Lászlóné Eszter elhízáskutató: Az elhízás okai és következményei, a megelőzés egyéni és társadalmi szintű lehetőségei
Elgondolkodtató és humoros módon kaptunk információt az elhízás okairól, melyből az egyik legfontosabb az inaktivitás. A nem mozgás például annak is a következménye, hogy az elektromos eszközök – távirányító, telefon – helyettesítik a mozgást, valamint több energiát viszünk be, mint amennyit leadunk. Egy nagyon fontos adat: 1 óra gyaloglás 113-229 kcal-t éget el! Sajnos az inaktivitás a fiatalokra is jellemző: a 13-15 éves fiatalok 80 %-a is inaktív! Fontos tanácsok hangzottak el a mozgásról, táplálkozásról, lelki egészségünkről.

Az egészségmegőrzés céljából napi 30 perc fizikai aktivitás, az elhízás megelőzésére az arra hajlamos embereknél napi 60 perc fizikai aktivitás ajánlott.

Dr. Riesz Péter adjunktus, igazgató helyettes: A mozgás fontossága orvosi szemmel
Legelőször a prosztatarákos betegeknek meghirdetett 10000 lépés programra hívta fel a figyelmet. A program célja: felhívni a beteg figyelmét a rendszeres testmozgás előnyeire és biztosítani a rendszeres egyéni vagy csoportos mozgást. Egy finnországi tanulmány kimutatta, hogy az elhízás kétszeresére növeli a prosztatarák kialakulásának kockázatát.
Harvard egészségügyi szakemberek tanulmánya szerint azoknak a 65 év feletti férfiaknak, akik rendszeresen sportoltak (több mint 3 órát hetente), a a halálozási arányuk 35%-kal csökkent bármely betegség vonatkozásában, 70%-kal csökkent a high Grade, vagy előrehaladott, végzetes prosztatarák kialakulásának kockázata.
Az elhízás rosszabb prosztatarák túlélési arányt eredményez.

 

Dr. Cornides Ágnes osztályvezető: Miért éppen ez a 12? – Az Európai Rákellenes Kódex
Mi is az az Európai Rákellenes Kódex? Bizonyítékokon alapuló ajánlások egyének számára, amivel csökkenthetik a rák kialakulásának kockázatát. Tudományos bizonyítékokon alapul, tanácsokat ad közérthető formában, a hangsúly az egyének lehetőségén van, jól követhető tanácsokat fogalmaz meg. Nem az egyes egyénekre, hanem egyének nagyobb csoportjára igaz megállapításokon alapszik. Nem zárja ki a megbetegedés lehetőségét, csak a kockázatot  csökkenti.
Mi befolyásolja az egészséget? A %-ok kerekítve vannak, de így is jól látható, hogy az egyénnek mekkora szerepe van az egészsége megvédésében.

Honlapunkon itt olvashat a 12 pontról: http://eukodex.rakliga.hu/

Zilahi Istvánné Irén klubvezető: Miért jó mozogni?
A Sétálj velünk és a Gyaloglókör vezetője személyes tapasztalatait és a budapesti klubok tevékenységét mutatta be. Lelkesen mesélt a kirándulásokról és a gyaloglásokról, a felkészülésről. Bárki csatlakozhat a klubokhoz, aki szeretné együtt megélni a tagokkal a mozgás örömét.

Az előadások után Rozványi Balázs, a Liga elnöke meghirdette az

  • Örökmozgó programot. Bárki csatlakozhat! A részletek itt megtalálhatók:

Örökmozgó program – Meghívás az egészségünk érdekében

A Rákellenes Világnap zárásaként Boros Andrea és a Hula Sisters mutatták be léleksimogató Hawai’i táncaikat.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Szűrések, önvizsgálat tanulás Lyukóvölgyben

2018.02.07-én a Gulyakúti Közösségi Ház felkérésére a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Alapszervezete és Segítő Szolgálata és a Máltai Szeretetszolgálat „egészségdélutánt” tartott. Az érdeklődők tüdő-, szájüregi szűrésen, állapotfelmérésen, életmód tanácsadáson vettek részt. Emlő-, here önvizsgálat oktatására Olvass tovább...

Alapszervezetek

Alapszervezeti közgyűlés és előadás Edelényben

Az MRL Edelényi Remény Alapszervezet 2019.01.14.-én 16 órakor az Edelényi Művelődési Házban megtartotta az év első alapszervezeti közgyűlését. Kettő napirendi pontunk volt: Dr. Szegő Csilla gyógyszerész előadása: Nátha, influenza megelőzése, kezelési lehetőségei. Erre az előadásra Olvass tovább...

Alapszervezetek

Előadás Egerben, a cukorbetegség és a rák kapcsolatáról

A Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete 2018. november 13-i rendezvényével a Daganatos Betegek Világnapjára és a Cukorbetegek Világnapjára emlékezve rendezte meg figyelemfelhivó rendezvényét. Dr. Harcsa Eleonóra főorvos, belgyógyász, diabetológus nagyszerű előadását hallgathatták meg a résztvevők Olvass tovább...