A Magyar Rákellenes Liga elnöke, Rozványi Balázs a 2018. évi Rákellenes Világnapon meghirdette az

Örökmozgók – Meghívás az egészségünk érdekében 

programot.

A Föld és a Nap közötti távolság földi mértékkel mérve igen nagy: 149.600.000 km. A fénynek nyolc percre van szüksége, hogy megtegye. Hogyan is lehetne ezt az óriási távolságot megtenni?

  • Űrhajóval? Az nincs mindenkinek.
  • Autóval? Még autópályán napi 24 órában száguldva is kevés lenne az ember élete.
  • Pedig még gyalog, úszva, kerékpározva is megtehető egy év alatt.

Egyedül persze lehetetlen. Csakis közösségben. Akik csatlakoznak a közösséghez, van rá egy évük.

Számoljunk egy kicsit:

  • Ha tízmillióan csatlakoznak a felhíváshoz: mindenkire jut évi 15 kilométer. Ez a napi 41 méter nem kihívás, a fürdőszobába menet többet teszünk meg.
  • Ha egymillióan vesznek részt a benne, akkor 150 kilométert kell megtenni.
  • Ha százezren, akkor fejenként és évenként 1500 kilométert kell megtenni. Ez napi 4,1 kilométer.

Hogyan is lehet ezt megtenni?

  • Ha két megállóra nem szállunk fel a buszra, vagy két megállóval előbb szállunk le: megtehetünk 400-500 métert.
  • Ha hét közben sétálunk fél órát, megtehetünk két kilométert.
  • Ha hétvégén rászánunk fél napot és kirándulunk egyet, megtehetünk megerőltetés nélkül 10-12 kilométert.
  • Ha kerékpárra pattanunk, egy óra alatt megtehetünk 15 kilométert.
  • Ha megkerüljük a Velencei tavat, az 50 kilométer.
  • Egy hétvégi kerékpártúra alatt megtehetünk 150-200 kilométert.

Miért is mozogjunk?
Mert szeretjük, mert könnyű, mert örömforrás. Mert jó társaságban lenni.

Meddig mozogjunk?
Örökké. A fizikai aktivitás egész életünkben az egészségünket szolgálja.

Miért is gyűjtsük a kilométereket?
Elsősorban a saját egészségünk miatt: számos betegség, köztük az ízületi, a keringési és a daganatos betegségek megelőzésére, rehabilitálására kiválóan alkalmas a rendszeres testmozgás. A daganatos betegségek esetében 30%-kal csökkenti a betegség kockázatát, segíti a rehabilitációt.

Csak elhatározás kérdése, hogy akarunk-e egészségesebb életet élni.

Ön hány kilométerrel juttatja közelebb 2018-ban a közösséget céljához?

A tevékenység naplózásához itt találhatók a segédletek: 

Várjuk nemcsak magánszemélyek, hanem közösségek, cégek csatlakozását is: Akár munkavállalói programként, akár csak támogatóként.

 

Kategóriák: Mozgás

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Tegyünk mozgással az egészségünkért Nőnapon is!

Rendhagyó nőnapi programot szervezett a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete: túrára invitálta az érdeklődőket. A szervezéskor még nem gondoltuk, hogy szürke, ködös, esős március 8-a lesz. Ennek ellenére ötvenhatan indultunk a túrára a Balassi Bálint Olvass tovább...

Alapszervezetek

Tavasznyitó kerékpározás – most csak egyedül

Ónodyné Székfy Ágnes a 2021. évet is megkezdte! Kerékpárra pattant és letekerte tavasznyitó  első 30 kilométerét!  

Alapszervezetek

Nemzeti Rákellenes Nap Pusztaszabolcson

A MRL Pusztaszabolcsi Alapszervezet Nemzeti Rákellenes Napot szervez 2019. április 13-án és április 27-én. 2019.április 13. szombat 10:00 Sorversenyek a játszótéren gyermekeknek 14:00 Kézműves játszóház a Művelődési Házban 16:00 Táncház aprónépnek és felnőtteknek a Művelődési Olvass tovább...