Az emlőrák nem csak a nők betegsége!

Ha november akkor Movember! – Beszéljünk a prosztatarákról is!

Időpont:  2017. november 21. kedd 14 óra
Előadó: Szécsi Emese népegészségügyi felügyelő, Albert Schweitzer Kórház
Helyszín: MRL Hatvani Segítő Szolgálat

Novemberben a mind a primer mind a szekunder prevenciós tevékenységek kifejezetten előtérbe kerülnek a férfiaknál, hiszen a prosztatarák megelőzésre irányul minden ember figyelme.

Nem történt ez másképpen Hatvanban sem, hiszen a rendezvény középpontjában ennek a megbetegedésnek a megelőzése állt. Feltétlen hangsúlyozni kell a férfi társadalomnak a szűrés jelentőségét, amit sok esetben a nőkön keresztül tudunk eljuttatni hozzájuk.

Továbbá figyelembe véve, hogy van egy daganatos betegség, ami leginkább a nőkre van kihegyezve, pedig a férfiakat is érinti, kiemelt témaként jelent meg az emlőrák is. Mindkét téma kapcsán betekintést kaphattak a résztvevők nemtől függetlenül a betegségek kialakulásában szerepet játszó lelki tényezőkbe és a megelőzés lehetőségeibe.

Az előadást az Albert Schweitzer Kórház- Rendelőintézet Egészségfejlesztési Irodájának népegészségügyi felügyelője, Szécsi Emese tartotta.

Lazányi Jánosné elnök

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Sportnap Mátrafüreden

A Gyöngyösi Alapszervezet 2024.06.07-én sportnapot rendezett Mátrafüreden. Már régóta terveztük, hogy megrendezzük a sportnapot. Sok fejtörést okozott a helyszín kiválasztása. Meg is találtuk Mátrafüreden a Bene házban, a Mátra hegység déli oldalán (tengerszint felett 320-390 méteren). Olvass tovább...

Alapszervezetek

Rózsaszín október – Gyöngyösi meghívó és készülődés

Tegnap, szeptember 26-án összegyűltünk néhányan, hogy elkészítsük a „SÉTA az életért – Összefogás a mellrák ellen” című rendezvényünkre a dekoráció egy részét. A szorgos kezek alól hamarosan 80 db hurkapálcára ragasztott mosolygós arc került ki, Olvass tovább...

10000 lépés program

Folytatódik a 10 EZER LÉPÉS PROGRAM – Hatvan, június 5.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a “Prosztatarák: mozgással a jobb életkilátásokért” rendezvényünkre. Helyszín: Grassalkovich Művelődési Ház (3000 Hatvan, Kossuth tér 24.) Időpont: 2018. június 05. kedd, 14:00 óra Program: Dr. Nagy Emese onkológus főorvos: Fókuszban a prosztata! Olvass tovább...