2017.november 22-én tartottuk fenti című programunkat. Először Sági Tibor tanár tartott 40 percben érdekfeszítő előadást ebben a témában. Érdeklődve hallgattuk mindannyian zenével átszőtt mondanivalóját. Rendkívüli élmény volt.

A szünetben az Alapellátás-fejlesztési modellprogram kínálta a jelenlévőket finom, egészséges falatkákkal.

Ezután következett a „Senior Örömtánc” aminek a vezetőjét és betanítóját – Dobai Dénesnét – a Karitász csoport segítségével sikerült idehívni, és bemutatni a jelenlévőknek egy másik, örömet okozó tevékenységet. Itt is volt jócskán érdeklődés. A tánc örömteli, szórakoztató és vidám perceket okozott a résztvevőknek.

 

 

 

 

Cseh Istvánné

Borsodnádasdi Alapszervezet

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Önkénteseink az adventi ünnepségen

Salgótarján Főterén 2024. december 21-én fellobbant az adventi koszorú negyedik gyertyája. A Salgótarjáni Civil Kerekasztal, a Salgótarjáni Civilekért Közhasznú Alapítvány és a Nógrád Vármegyei Civil Központtal hagyományosan szeretet vendéglátást szervezett az esemény idejére, melyre mozgósította Olvass tovább...

10EzerLépés Program

10Ezer Lépés Program 3. helyszín – Szombathely

10Ezer Lépés Program Lépéselőny a rákkal szemben Fókuszban a prosztatarák Minél korábban felismerjük, annál nagyobb eséllyel gyógyítható. Az elsődleges feladat a megelőzés – a rendszeres szűrés! November a prosztatarák elleni küzdelem hónapja. Szeretettel meghívjuk Önt és hozzátartozóit Olvass tovább...

Betegjog

XV. Betegjogi konferencia és alapszervezeti vezetők továbbképzése

A GDPR körül forgott a XV. Betegjogi konferencia és az Alapszervezeti vezetők továbbképzése 2018. november 22-én. 69 fő volt jelen. Előadások: Dr. Ferenczi Mónika – Az egészségügyi adatok kezelése Kerékné Nagy Erzsébet – Ki is Olvass tovább...