Dr. Bogos Krisztina PhD, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet főorvos moderálta a rendezvényt, amelyet Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke nyitott meg az Európai Rákellenes Kódex 12 pontjának ismertetésével.

Dr. Varga János Ph.D. med habil., az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet főorvosa “A légzésrehabilitáció fontossága a mellkasi műtétek előtt és azt követően” címmel beszélt a rehabilitáció e fontos területéről. Kiemelte, hogy a daganatos betegek gyógyítása team-munka, melynek középpontjában mindig a beteg áll. 

Az előadás után a tanár úr válaszolt a felmerült kérdésekre.

Az előadást követően dr. Kelemen Krisztina, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet orvosa beszélgetett egy beteggel, aki a műtét előtti és utáni légzésrehabilitációban szerzett tapasztalatait mondta el. Kiemelte, hogy ezek nélkül valószínűleg nem lenne itt ilyen jó állapotban és javasolja minden betegnek, hogy vegye igénybe, vegyen részt ebben a rehabilitációban.

A rendezvény utolsó szakaszában dr. Bogos Krisztina válaszolt a résztvevők kérdéseire. A kérdezők között gyógyult tüdőrákos beteg, éppen most műtét előtt álló beteg és olyan melldaganatos beteg is volt, aki attól tartott, hogy tüdőáttétje lehet.

A találkozón 33 fő vett részt.

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Összefogás az emlőrák ellen -Szimpózium és léggömbös séta Debrecenben

A Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete 2018. október 15-én tartotta “Összefogás az emlőrák ellen szimpózium és séta” című rendezvényét. Napsütéses, tavaszias időben érkeztek a résztvevők Debrecenből és a környező városokból immár második alkalommal a Régi Olvass tovább...

Alapszervezetek

Betegakadémia Miskolc – Reumatológiai ellátás

Magyar Rákellenes Liga Miskolci Segítő Szolgálata és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházzal együttműködésben újító kezdeményezésként – 2024-ben is – folytatja a „ Betegakadémiát”. A rendezvény célja, hogy a betegek megismerjék az intézményt, Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Covid betegség otthoni és intézményi ellátásának fizioterápiás lehetőségei

A MRL Salgótarjáni Alapszervezet májusi Stresszoldó Klubjának felkért előadója Vitek Imola, a Szent Lázár Megyei Kórház gyógytornásza volt. Az egyórás programban először nagyon érthető, színvonalas vetítettképes előadást hallhattunk a Sarzs 2 vírusról, az általa okozott Olvass tovább...