A Magyar Rákellenes Liga Mezőberényi Alapszervezete Mezőberényben már VI. alkalommal szervezte meg október első hétvégéjén azt a programsorozatot, mely felhívja a figyelmet, hogy október 1-je a mellrák elleni küzdelem világnapja, október hónap pedig az emlőrák elleni küzdelem hónapja. 2017. október 6-án Dr. Bak Mihály c. egyetemi tanár, aki a város szülöttjeként látogatott haza „A mellrákról – közérthetően” címmel tartott előadást az érdeklődők számára.

2017. október 7-én Dr. Bak Mihály (1904-1994) szobrához több mint százan érkeztek, hogy emlékezzenek és elhelyezzék az emlékezés virágait. Azért, hogy emlékezzenek Dr. Bak Mihályra, aki az 1940-es évektől az 1980-as évekig Mezőberény közegészségügyének meghatározó egyénisége volt, orvosként, fogorvosként és szülész-nőgyógyászként tevékenykedett. A gyógyítás mellett nagy gondot fordított a preventív munkára is. Nevéhez fűződik a különböző szűrővizsgálatok (szemészeti, fogászati) beindítása, az iskolaorvosi ellátás kialakítása, 1949-ben a szülőotthon beindítása, az artézi kutak létesítésének szorgalmazása. Szívén viselte a város bölcsődéjének sorsát, az idősek gondozását. Aktív közéleti tevékenységével hozzájárult a település kulturális, szellemi felemelkedéséhez, tudományos értekezései a hazai szaksajtón kívül külföldön is megjelentek. Sokat tett a helybeli cigányokért, küzdött a régi cigánytelep felszámolásáért. 1994. november 25-én, 90 éves korában hunyt el. Emlékére 2000-ben állítatta Mezőberény városa Udvardy Anikó: Dr. Bak Mihály című szobrát, az Oroszlán Gyógyszertár előtt.

Mertz Judit, a MRL helyi szervezet elnöke emlékező mondatai után Lőrincz Valéria Aranyosi Ervin: Amit ma megtehetsz című versét szavalta el. A megemlékezést megtisztelte Siklósi István Mezőberény város polgármestere, aki kezdetektől vállalta a rendezvény fővédnöki szerepét, Szekeres Józsefné alpolgármester asszony, Németh Iveta képviselő asszony, aki már többedik éve Gútáról érkezik az eseményre és Gál Imre az MRL munkatársa.

A megemlékezés virágainak elhelyezése után a Mezőberényi Mazsorett Együttes vezette séta a Piactérre vonult, ahol sor került a rózsaszín léggömbök felengedésére. A téren Szekeres Józsefné, Németh Iveta és Gál Imre mondott néhány gondolatot az eseményhez kapcsolódva, majd a szalagok felkötésére került sor, arra a közös 25 léggömbre, mely elsőként indult a kék ég felé. Szekeres Józsefné szavai jelképesen arra irányultak, hogy az egyéni léggömbök elengedésénél gondoljunk a jóra és engedjük el a rosszat, a bajt, a bánatot. Vannak, akik szerettükre való emlékezés okán engedték fel a léggömböt és fájón emlékezve.

Németh Iveta, a lelki békét, az együtt gondolkodás, a hit és az összetartás erejét emelte ki a megelőzés fontossága mellett. A sétán gyermekek, felnőttek, nők és férfiak is megjelentek, hozzátartozók, érintettek, családtagok vagy csak az eseményt támogatók.

A jelenlévők mindegyike feltűzte a jelképes rózsaszín szalagocskát és kézbe vette a rózsaszín léggömböt. A legfontosabb azonban az volt, hogy egyre többen tudjanak a betegségről nyíltan beszélni, felvállalva és elmondva gyógyulásuk történetét. Október 7. szombat tehát Mezőberényben legalább 1 óra a figyelem felhívásról szólt, az önvizsgálat fontosságáról, a mellrák elleni küzdelem világnapjáról.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Anyajegy szűrés a hatvani strandon

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezete anyajegy szűrőnapot szervezett 2019. augusztus 24-ére, szombatra a hatvani strand fürdővendégeinek. Nagyon szép, napsütéses időnk volt, sokan felkeresték asztalunkat, jelentkezve a vizsgálatra. A regisztrációs asztalnál önkéntesünk a vizsgálatra jelentkezőknek Olvass tovább...

Alapszervezetek

Mellrákellenes figyelemfelhívó séta Borsodnádasdon

A nyolcadik mellrákellenes figyelemfelhívó sétánkat tartottuk 2018. október 15-én. Szép őszi időben, sok érdeklődővel, két külön helyszínről indultunk (Gyógyszertár és Művelődési Ház), majd Budaberke elején találkoztunk. Innét együtt folytattuk sétánkat a forrásig, ahol dr. Hegedűs Olvass tovább...

Alapszervezetek

Tavaszváró kézműves foglalkozás

 A MRL Salgótarjáni Alapszervezet március havi Stresszoldó Klubja a tavaszvárás jegyében telt el. Bablenáné Kovács Márta irányításával megtanultunk krepp papírból hóvirágokat, színes tulipán csokrokat készíteni. Az először még lehetetlennek tűnő feladatot végül mindenki sikeresen megoldotta Olvass tovább...