A MRL Salgótarjáni Alapszervezet március havi Stresszoldó Klubja a tavaszvárás jegyében telt el. Bablenáné Kovács Márta irányításával megtanultunk krepp papírból hóvirágokat, színes tulipán csokrokat készíteni.

Az először még lehetetlennek tűnő feladatot végül mindenki sikeresen megoldotta és szinte egy tavaszi mező kerekedett a munkaasztalon a szebbnél szebb színes virágokból.

A két órás foglalkozás nem telhetett el vidám beszélgetések nélkül sőt a soron következő programok is megbeszélésére is jutott idő.

A foglalkozás után a 23 fős társaság a „tavaszra hangolva”, jó kedvűen indult haza.

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Közösségépítés a gasztronómia jegyében Nagyatádon

Az alkalom nagyon jól sikerült, nekem, mint az új elnöknek és a tagoknak lehetősége volt, hogy jobban megismerjük egymást. Megterveztük a szeptemberi kirándulást és sokat beszélgettünk a terveinkről. Zslebics Edit elnök

Alapszervezetek

Szűrések és emlő önvizsgálat oktatás Salgóbányán

A Szent Lázár Megyei Kórház Sport és Egészségnapot szervezett 2015. szeptember 12-én, Salgóbányán. A szűrések és egészségügyi felvilágosítások lebonyolításában való részvételre felkérést kaptunk a szervezőktől. Az időjárás is kegyes volt hozzánk. A napsütéses időben felállított Olvass tovább...

Alapszervezetek

Mit mutat a laboreredményem?

A MRL Miskolci Segítő Szolgálat szervezésében érdekesebbnél, érdekesebb előadás résztvevői lehettünk a tegnapi napon. Taskó Zoltánné (Marika) laboros előadásából megtudhattuk a vér vizsgálatával nemcsak számos betegségre utaló jelek lehetnek, de bizonyos értékek elemzésével az egészségi Olvass tovább...